UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tornasportok

2021-12-13 13:59

Torna: Peresztegi Nóra tarolt Szerbiában – öt aranyéremmel zárt az újvidéki nemzetközi versenyen

Remekeltek a magyar fiatal tornászok az év utolsó nemzetközi versenyén a szerbiai Újvidéken: Peresztegi Nóra öt arany- és egy bronzérmet szerzett az ifjúságiak között, míg a serdülőben a testvére, Peresztegi Kitti – a csapatarany mellett – két szerenkénti döntőben is a harmadik helyen végzett.

A brnói Olimpiai Reménységek Versenye után a 2021-es versenyszezont lezáró, újvidéki nemzetközi viadalon is kiválóan teljesített a Postás SE 15 éves tornásza, Peresztegi Nóra. Draskóczy Imre tanítványa a csehországi három elsőségét követően Szerbiában öt arany- és egy bronzérmet gyűjtött.

Peresztegi Nóra öt aranyat nyert Szerbiában Fotó: Draskóczy Imre
Peresztegi Nóra öt aranyat nyert Szerbiában Fotó: Draskóczy Imre
Az egyéni összetett mellett gerendán, felemás korláton és talajon is győzött a szerenkénti döntőkben, míg – az egy-egy felnőtt, ifjúsági és serdülő versenyzőből álló – csapatok versenyében szintén diadalmaskodott Schermann Biankával (MTK Budapest) és húgával, Peresztegi Kittivel  (Postás SE) kiegészülve. A csapatarany mellett Kitti felemás korláton és gerendán is a dobogó harmadik fokára állhatott fel, az összetettben a negyedik lett. A legfiatalabbak között, a gyermek kategóriában induló Kim Bora Cathleen az egyéni összetettben a hatodik helyen zárt, a talaj döntőjében pedig épphogy csak lemaradt az éremről, a negyedik hellyel kellet beérnie. További korosztályos hírek TORNASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.