UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2021-12-22 17:06

Jégkorong: Ortenszky Tamásnak a svájci élvonal a célja

A mostani szezonban azért küzd, hogy a következőben akár már a svájci felnőtt elsőosztályban szerepelhessen a 19 éves Ortenszky Tamás, akivel természetesen a nemrégiben véget ért U20-as világbajnokság is szóba került.

Kétezer-tizenhétben Újpestről szerződött Svájcba, és azóta is ott szerepel a korosztályos jégkorong-válogatott hátvédje, Ortenszky Tamás. Az elmúlt években folyamatosan a Biel-Bienne utánpótlás-együtteseiben szerepelt, az idén pedig már a svájci másodosztálynak megfelelő Swiss League-ben is jégre lépett a Ticino Rockets színeiben. „Jelenleg kölcsönben játszom a Ticinóban, nagyon jól érzem magamat, a város Luganótól fél órára, az olasz részen helyezkedik el – kezdte Ortenszky az Utánpótlássportnak. – Az idény elején még kellett az U20-ban, a Bielben is szerepelnem, mert csak öt juniorszezon után kaphatom meg a svájci hokilicencet. Ez azért is fontos, mert a felnőttcsapatokban egyébként csak két külföldi játékos szerepelhet, ezért is vagyok büszke arra, hogy a nyári felkészülés után ennyire számítanak rám.”

Ortenszky Tamás vezéregyénisége volt az U20-as válogatottnak Dániában Forrás: MJSZ
Ortenszky Tamás vezéregyénisége volt az U20-as válogatottnak Dániában Forrás: MJSZ
Azt mondja, a rájátszásra valószínűleg még visszatér az U20-as ligába, hogy segítsen a Bielnek, de alapvetően már a felnőttbajnokságra koncentrál, hiszen jövőre már százszázalékban ott kell megállnia a helyét. „Őszintén szólva még nem tudom, hol leszek jövőre, voltam már első osztályú csapatnál is próbajátékon, de ott a mostani szezonban még a svájci licencem hiányában nem számítanak rám. Most az a feladatom, hogy minél jobb benyomást tegyek, a cél természetesen az NLA, vagyis az élvonal, de nagyon örülnék egy jó Swiss League-s szerződésnek is.” A 19 éves bekk alapembere volt a dániai vb-n az I/A csoportban szereplő U20-as válogatottnak is. A csapat ugyan nem érte el fő célját, a bennmaradást, de a játékosok hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak. „Szerintem mindannyiunknak nagy élmény volt egy ilyen tornán részt venni, sok tapasztalatot szereztünk, sajnálom, hogy nem sikerült meccset nyerni. A dánok elkaphattuk volna, úgy éreztem, azon a meccsen sokáig jól játszottunk és volt is esélyünk. De ettől függetlenül büszke vagyok a csapata, mert mindenki mindent kitett a jégre. Érezhető volt, hogy ilyen tornán mennyivel nagyobb a küzdelem, mint klubszinten, mindenki még nagyobb erőfeszítést ad bele, amikor a hazájáért harcol. Ezt a tempót kell felvennünk, hogy ezek a csapatok ellen is sikeresek legyünk.” További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.