UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2021-12-23 19:48

Kézilabda: felnőtt a feladathoz az ORV-n a serdülő leányválogatott

Három győzelemmel tért haza a lengyelországi Szczyrkből, az Olimpiai Reménységek Versenyéről a serdülő leány kézilabda-válogatott. A szövetségi edzőt, Penszki Gergelyt kérdeztük.

Nem sokkal az első, spanyolországi tornája után ezúttal Lengyelországban, az ORV-n szerepelt a serdülő leányválogatott. A 2006-os és 2007-es születésű játékosokból álló együttes a cseheket 28–18-ra, a szlovákokat 37–18-ra, a hazaiakat pedig 33–30-ra múlta felül. „Rengeteg tapasztalatot szerezhettünk ezen a megméretésen – mondta az Utánpótlássportnak a válogatott vezetőedzője, Penszki Gergely. – Először a csehek ellen léptünk pályára, igyekeztük a nem sokkal korábbi spanyolországi tornán tapasztalt, elsősorban morális hibáinkat kijavítani. Lényegesen motiváltabban és a magyar címerhez méltó hozzáállással játszottak a lányok, így tehát az első elvárásoknak, amit magunkkal szemben felállítottunk, megfeleltünk.” viber_kép_2021-12-23_22-28-04-216Az első két találkozót nagyon meggyőző fölénnyel nyerték a mieink, a szakvezető elmondta, mi működött jól. „Miután a játékosok belekomolyodtak a válogatottba, igyekeztünk előrelépni a játékfázisokat illetően. Nagy hangsúlyt fektettünk a védekezés technikájára, amire tudtuk építeni annak taktikai lehetőségeit is. Ennek köszönhetően nyertük meg az első két mérkőzésünket tekintélyt parancsoló különbséggel.” A döntőnek is beillő lengyelek elleni találkozón már érezni lehetett a sorozatterhelésből adódó fáradtságot a csapaton, ám ezen sikerült átlendülni. „A harmadik mérkőzésünkön kiderült, hogy jó küzdőszellemű társaság kezd kialakulni, amelyben senki nem hagyja cserben a másikat. Nagyon szépen dolgoztak a lányok, ötgólos hátrányból sikerült viszonylag gyorsan talpra állni, és megfordítani a mérkőzés úgy, hogy végül magabiztos győzelem lehessen belőle.” A szövetségi edző végül köszönetét fejezte ki a klubokban dolgozó edzőkollégáinak, majd elmondta, büszke csapata teljesítményére, de ennél is fontosabb, hogy a játékosok fejlődése csapatként és egyénenként is töretlen maradjon, mert így lehet majd fokozatosan előrelépni. További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.