UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2022-01-18 16:45

Alpesi sí: Tóth Zita már évek óta az olimpiára készül, valóra válik az álma

Hétfőn reggel az M4 Sporthíradójában jelentette be a hazai szövetség elnöke, Fürstner József, hogy a 19 éves Tóth Zita is indulhat a február negyedikén rajtoló pekingi téli játékokon.

Nem igazán volt kérdéses eddig sem a 19 éves Tóth Zita olimpiai részévétele, de a hivatalos megerősítésre várni kellett. Ezt ma reggel a hazai szövetség elnöke megtette az M4 Sporthíradójában, amikor Kékesi Márton mellett a Vasas sportolójának indulását jelentette be. A lausanne-i ifjúsági olimpiát már megjárt sportoló egy évvel ezelőtt így nyilatkozott honlapunknak az akkor még csak lehetséges pekingi szerepvállalásról.

Forrás: molcsapat.hu
Forrás: molcsapat.hu
„Úgy érzem, hogy most egy kicsit hosszabb távon kell gondolkodnom, és ahogyan mondtam, türelmesnek kell lennem. A márciusi ifjúsági világbajnokságon, az Európa-kupa versenyeken fogok indulni és lehet, hogy a felnőtt világbajnokságra is elmegyek, de a legfontosabbnak a 2022-es pekingi olimpiát tartom. Ezért mostantól számítva egy év múlva szeretnék igazán csúcsformába kerülni.” Az ősszel bemutatkozhatott a világkupa-sorozatban is, Miklós Edit óta első magyarként, akkor erről így nyilatkozott klubja hivatalos honlapjának. „Hatalmas élmény volt pályafutásom első világkupaversenyén indulni, ezzel az egyik gyerekkori álmom vált valóra. Eredetileg nem is volt tervben a rajthoz állásom, azonban a felkészülésem annyira jól sikerült, hogy edzőimmel végül úgy döntöttünk, megpróbálom. És milyen jól tettük, hiszen rengeteg tapasztalatot szereztem, amit majd remélem, a szezon főversenyén, az olimpián is kamatoztatni tudok. Ez a söldeni világkupapálya a legszínvonalasabb a női sorozatban, nagy előnyt jelent majd a jövőben, hogy én az eddigi egyetlen magyarként kipróbálhattam magam rajta. Annak ellenére, hogy a mezőnyben még nagyon fiatalnak számítok, teljes mértékben úgy éreztem, én is oda tartozom, ami hatalmas motivációs löketet adott.” Akkor még csak azt mondta, hogy reméli, ő lesz a magyar női induló Pekingben. Most már biztos lehet benne. További korosztályos hírek SÍSPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.