UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Szakszemmel

2022-01-25 15:39

Díj a legeredményesebb nevelőedzőknek

A maga nemében egyedülálló kezdeményezés élére állt a Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria: a három szervezet létrehozta A hónap utánpótlásedzője díjat, amelyhez kapcsolódóan átadják majd Az év utánpótlásedzője elismerést is. A díj kiírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón jó néhány sportági szövetség vezetője mellett olimpiai bajnokok sora jelent meg.

„Olyan díjat hozunk létre, amely a sportélet legkevésbé reflektorfényben lévő, ugyanakkor a legfontosabb munkát végző szakembereit, az utánpótlásban dolgozó trénereket ismeri el. A havonta odaítélendő elismerést ez év januárjától az a nevelőedző érdemli ki, aki tevékenységével az adott időszakban tanítványai eredményeinek, szakmai múltjának figyelembe vételével a leginkább érdemes arra – mondta Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője a Magyar Sport Házában tartott sajtótájékoztatón. 

 A díjalapítók képviselői, balról: Bujáki Zsolt, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója, Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője, Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társasága elnöke Fotó: Mura László
A díjalapítók képviselői, balról: Bujáki Zsolt, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója, Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője, Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társasága elnöke Fotó: Mura László
A rendezvényen  a magyar sport legendás alakjai is részt vettek: ott volt a négyszeres olimpiai bajnok úszó, Darnyi Tamás, az egyaránt kétszer győztes Gyulay Zsolt kajakos és Vári Attila vízilabdázó is. A klasszisfelvonulás alighanem azt igazolja, hogy a díjnak nemcsak létjogosultsága van, hanem valódi értéke is lesz.   Az alapítók közül Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társasága elnöke kiemelte, hogy az utánpótlástrénernek nem feltétlenül korosztályos bajnokot, hanem sikeres felnőtt sportolót – és egyáltalán sikeres felnőttet – kell nevelnie, ezért a díjazásnál az eredményesség mellett az emberi tényezők is előtérbe kerülnek. A gyerek első találkozása a nevelőedzővel meghatározó, ekkor dől el, lesz-e belőle bajnok, egyáltalán megmarad-e a sportban” – emelte ki. 
A díj kiírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón jó néhány sportági szövetség vezetője mellett olimpiai bajnokok sora jelent meg Fotó: Mura László
A díj kiírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón jó néhány sportági szövetség vezetője mellett olimpiai bajnokok sora jelent meg Fotó: Mura László
Bujáki Zsolt, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója személyes emlékeként idézte fel, hogy annak idején a később Szilágyi Áron nevelőedzőjeként tevékenykedő Gerevich Györgynél kezdett vívni a Vasasban, és az az időszak máig meghatározó élményként él benne. Hozzátette: nem is volt a kérdés, hogy cége – amely hosszú ideje támogatja a magyar sportot – a kezdeményezés mellé áll, hiszen olyan ügyről van szó, amelynek csak pozitív hozadékai lehetnek.   A szintén ötkarikás győztes öttusázó, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója elmondta, hogy A hónap utánpótlásedzője díj létrehozása különlegesen fontos esemény a sportéletben, hiszen az elismerés révén előtérbe kerül a nevelőedzői munka, amely döntő jelentőségű a sikeres sportkarrierben.  
Kemény Dénes Fotó: Mura László
Kemény Dénes Fotó: Mura László
Kemény Dénes a férfi vízilabda-válogatottat három olimpiai bajnoki címhez segítő korábbi szövetségi kapitány, a Magyar Edzők Társasága mesteredzői kollégiumának elnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a sportolói pályafutás befejezése után az edzői hivatást választók számára mindenképpen jótékony hatású, ha az utánpótlásban kezdik meg tevékenységüket. Kemény úgy véli, a fiatalokkal foglalkozó trénerek elsődleges feladata úgy végezni a munkájukat, hogy a gyerekek visszamenjenek másnap is az edzésre.   Az alapítók hangsúlyozták, hogy az edzői munka sikerességének megítélésekor figyelembe veszik az adott időszak világversenyein, nemzetközi eseményein, legjelentősebb hazai viadalain, bajnokságain elért eredményeket, de a díjra történő jelölésnél ugyancsak döntő szempont a kiválasztott szakmai múltja, megfelelő edzői végzettsége, erkölcsi feddhetetlensége, példaértékű nevelői munkája.  A díjazottakról a három alapító szervezet képviselőiből álló kuratórium dönt; a havi győztesek 200 ezer forintos pénzdíjazásban részesülnek.   A kuratórium odaítéli majd Az év utánpótlásedzője díjat is, amelyet első alkalommal az idén szeptember 25-én, az Edzők Napja alkalmából tartandó rendezvényen vehet át az addigi havi győztesek valamelyike.  Az év utánpótlásedzője díj mellé nettó 1 millió forint jár majd.