Labdarúgás: négy fiatal debütáns az NB I tavaszi rajtján
N. D.
A labdarúgó NB I tavaszi szezonjának első hétvégéjén, a 18. fordulóban a 2001-es vagy annál fiatalabb magyar játékosok összesen 680 percet töltöttek a pályán, közülük négyen első alkalommal léptek pályára a felnőttélvonalban.
A múlt csütörtöki, negyedik fordulóból elhalasztott Puskás Akadémia–Ferencváros (1–0) mérkőzéssel elkezdődött a labdarúgó NB I 2022-es programja, hivatalosan azonban a szombat délutáni Paks–Zalaegerszeg találkozóval rajtolt el a tavaszi szezon. A hétvége során összesen tizenöt 2001-es vagy annál fiatalabb magyar futballista került bevetésre, akik összesen 680 percen osztoztak.
Az MTK-s Kovács Mátyás (fehérben) a Mezőkövesd elleni mérkőzésen debütált az NB I-ben Forrás: MTK Budapest
A már említett paksi meccset a hazaiak 3–2-re nyerték meg; a diadalból három fiatal is kivette a részét. A 18 esztendős Vas Gábor a jelenlegi kiírásban első alkalommal lépett pályára, kezdőként közel egy órát játszott. Bognár György vezetőedző a padról Szabó Bálintot (21) is bedobta a félidőben, míg az első NB I-es mérkőzésén pályára lépő Gyurkits Gergőt (19) a hosszabbításban küldte be. A vendég zalaiaknál is láthattunk fiatalt: a januárban a másodosztályból kölcsönből visszatérő Szalay Szabolcs (19) kapott lehetőséget az utolsó 20 percben.
Szintén négy ifjú labdarúgót figyelhettünk a Budapest Honvéd–Gyirmót (0–1) találkozón. A kispestiektől a mérkőzés után távozó vezetőedző, Horváth Ferenc Kerezsi Zalánnak (18) szavazott meg félórányi játéklehetőséget, míg a győrieknél két olyan fiatal is az utolsó negyedórára állt be, akik 2021 nyarán pont a Honvédtól érkezett: Kovács Dominik (19) és Csörgő Viktor (20), utóbbi ráadásul így volt csapata ellen debütálhatott az NB I-ben.
Úgy tűnik, továbbra is számítanak az MTK Budapest csapatánál a fiataljaikra, ráadásul ketten közülük először ismerkedhettek a felnőttélvonal légkörével. Várkonyi Bence (19) lábában már volt néhány NB I-es találkozó, a 18 éves Kovács Mátyás és a 19 esztendős Miknyóczki Ádám esetében viszont a Mezőkövesd elleni, 1–1-re végződő mérkőzés hozta el a bemutatkozás pillanatát.
Gólt nem, fiatal játékost viszont láthattunk a DVSC és a Kisvárda meccsén. A debreceniek színeiben ketten, a végig a pályán lévő Baráth Péter (19) és a hajrára beálló Bényei Ágoston (18) mutatták meg magukat, hasonlóan a Puskás Akadémia ifjú játékosaihoz, Komáromi Györgyhöz (20) és Skribek Alenhez (20), akik bő húsz percet kaptak a Mol Fehérvár elleni, győztesen megvívott (1–0) találkozón. Az Újpest és az éllovas Ferencváros derbijén nem láthattunk 2001-es vagy annál fiatalabb magyar játékost.
A 2001 VAGY AZUTÁN SZÜLETETT MAGYAR FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 2021-2022-ES ÉVADÁNAK 18. FORDULÓJÁBAN:
Csapatonként
Gyirmót FC Győr: 97+83+55+14= 249 perc
MTK Budapest: 94+24+8= 126 perc
Zalaegerszegi TE: 18 perc
DVSC: 94+6= 100 perc
Paksi FC: 58+50+2= 110 perc
Puskás Akadémia: 23+23= 46 perc
Budapest Honvéd: 31 percJátékosonként
Baráth Péter (DVSC): 94 perc
Komáromi György (Puskás Akadémia): 23 perc
Major Martin (Gyirmót FC Győr): 97 perc
Vas Gábor (Paksi FC): 58 perc
Bényei Ágoston (DVSC): 6 perc
Várkonyi Bence (MTK Budapest): 94 perc
Kovács Mátyás (MTK Budapest): 24 perc
Mayer Ádám (Gyirmót FC Győr): 55 perc
Skribek Alen (Puskás Akadémia): 23 perc
Miknyóczki Ádám (MTK Budapest): 8 perc
Kerezsi Zalán (Budapest Honvéd): 31 perc
Szabó Bálint (Paksi FC): 50 perc
Kovács Dominik (Gyirmót FC Győr): 14 perc
Csörgő Viktor (Gyirmót FC Győr): 83 perc
Szalay Szabolcs (Zalaegerszegi TE): 18 perc
Gyurkits Gergő (Paksi FC): 2 perc
ÖSSZESEN: 680 perc
További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.