UtánpótlásSport
2024. május 12.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2022-02-03 09:00

Vízilabda: Hajdú Kata 15 évesen igyekszik felnőni a legjobbakhoz

A 15 éves, korosztályos Európa-bajnok Hajdú Kata már az UVSE felnőtt vízilabdacsapatában is fontos gólokra vállalkozik.

Kiskorában úszással kezdett, majd változatosság után kutatva az édesapja, Hajdú Zsolt és a nővére, Róza mintájára ő is vízilabdázónak állt. Pályafutása a KSI-ben indult, három évvel ezelőtt érkezett az UVSE-be, ahol ahogyan fogalmaz: „minden komolyra fordult”. Hajdú Kata még most is csak 15 éves, de már igen impozáns eredménysorral büszkélkedhet – nemcsak a korosztályában. 

A 15 éves Hajdú Kata lövései nagy százalékban kötnek ki a kapuban Fotó: Varga Jennifer/UVSE
A 15 éves Hajdú Kata lövései nagy százalékban kötnek ki a kapuban Fotó: Varga Jennifer/UVSE
Tavaly a gyermek-, valamint a serdülőbajnokságban is aranyérmet nyert (előbbiben gólkirály lett), és hat meccsen játszott a szintén bajnoki címet szerző felnőttcsapatban. Emellett tagja volt a Szentesen Eb-győzelmet ünneplő U15-ös, és a Sibenikben Eb-bronzérmes U17-es válogatottnak is.   „Olyan kisgyerek voltam, aki azt sem tudja, hogy milyen sportágat űz, csak próbál a víz felszínén maradni – idézi fel nevetve a kezdeteket a tinédzser. – Aztán az UVSE gyermekedzője, Csicsáky Vince a szárnyai alá vett, és a serdülőket, valamint az ifiket irányító Áts Bertalan is meglátta bennem a lehetőséget: az idősebbek között is játszhattam. Ez nagyban hozzájárult a fejlődésemhez. Tavaly minden gyorsan történt. Az U15-ös Eb-győzelem itthoni környezetben örök emlék marad, és legalább ennyire örülök az U17-es Eb-bronznak is. Nem gondoltam, hogy a két évvel idősebbek között kerettag leszek, és meglepett, hogy több meccsen is számított rám Marci bácsi.”  Marci bácsi, azaz Benczur Márton nemcsak az U17-es válogatott szövetségi trénereként bízott meg Katában, hanem az UVSE vezetőedzőjeként is immár szívesen és rendszeresen dobja a mély vízbe a reménységet. Az idei ob I-es kiírásban Kata a legjobbakkal is felveszi a kesztyűt. Januárban a lilák elsőszámú riválisa, a Dunaújváros legyőzéséhez két gól járult hozzá.   „Az edzőim sokat segítenek, hogy kihozzam magamból a legtöbbet. Arra ösztönöznek, hogy ne fogjam vissza magamt. Ennek a bátorításnak az eredménye, hogy kellő önbizalommal ugrom a vízbe. Emellett a csapat rutinos, válogatott játékosai is mindenben támogatják a fiatalokat. Keszthelyi Rita, Szűcs Gabi vagy Antal Dóra jelenléte igazán motiváló a számunkra. És már azért beszélek többes számban, mert nemcsak én kapom meg a lehetőséget. Például Mácsai Eszter csupán egy évvel idősebb nálam.”  A már az Euroligában is gólt jegyző Kata a korosztályos bajnokságokban az egyik leghatékonyabb lövési mutatót tudhatja a magáénak. 
Kata az idén is fontos szerepet vállalna a korosztályos válogatottakban Fotó: Varga Jennifer/UVSE
Kata az idén is fontos szerepet vállalna a korosztályos válogatottakban Fotó: Varga Jennifer/UVSE
„Nem szeretem elhányni a labdákat. Ha a társam jobb helyzetben van, akkor igyekszem passzolni. Egyébként minden csak az edzésmunkának köszönhető. Szerencsés vagyok, mert a felnőttekkel is gyakorolhatok, és ott a válogatott kapusa, az olimpiai bronzérmes Magyari Alda várja a lövéseket. Meccsen szívesen vállalkozom, mert úgy vagyok vele, hogyha neki képes vagyok egy-gólt lőni, akkor – nem lekicsinyelve az utánpótláskapusokat – talán a serdülőben is menni fog.”  Kata az idén minden korosztályban a legfényesebb bajnoki éremért küzd, és fontos szerepet vállalna az U16-os, sőt az U18-as világbajnokságon szereplő nemzeti együttesben is. A legfőbb célja, hogy idővel a felnőttválogatottban szintén megmutassa magát, és eltökéltségére utal, hogy erre nem is várna sokáig.    „Többen gondolják, hogy az élsport rengeteg lemondással jár. Ez így is van, de én imádom a vízilabdát, és nem érzem, hogy bármi is hiányozna a mindennapjaimból. A csapattársaim körében vagyok boldog, amikor azt csinálhatom, amit szeretek. Hiszem, hogy ha minden erőmet beleteszem a munkába, akkor valóra válhat az álmom, és talán már a 2024-es párizsi játékokon ott lehetek.”  S hogy mennyire nem elrugaszkodott a valóságtól a sokra hivatott, 2006 márciusában született pólós lány vágyakozása: a múlt héten klubtársa, a mindössze 17 éves Szegedi Panni két pazar góllal mutatkozott be a női válogatott görögök elleni világliga-selejtezőjén...  További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.