UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Szakszemmel

2022-02-05 18:09

A hónap utánpótlásedzője: megvan a januári díj három jelöltje

A Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria alkotta kuratórium megnevezte A hónap utánpótlásedzője díj első kiírásának három jelöltjét. A januári elismerésre Dávid László vívó-, Gór-Sebestyén Júlia műkorcsolya- és Kocsis Tamás kosárlabdaedző aspirál; a győztes kilétére az alapítók voksolását követően derül fény.

nyitóképA hónap utánpótlásedzője díj odaítélésekor figyelembe veszik az adott időszak világversenyein, nemzetközi eseményein, legjelentősebb hazai viadalain, bajnokságain elért eredményeket, de a díjra történő jelölésnél ugyancsak döntő szempont volt a kiválasztott szakmai múltja, megfelelő edzői végzettsége, példaértékű nevelőmunkája. A díjazottakról a három alapító szervezet képviselőiből álló kuratórium hamarosan dönt; a győztes 200 ezer forintos pénzdíjazásban részesül. Íme, január hónap jelöltjei! DÁVID LÁSZLÓ, az Interfencing Debrecen SC kardvívóinak vezetőedzője. A 38 éves szakember a 2000-es évek elejétől kezdve dolgozik a debreceni kardvívósportért. A rendszerváltás után a helyi kardvívás a megszűnés határára került, ám a hajdúsági város mostanra – Dávid László munkájának eredményeként – az ország egyik sikeres utánpótlás-nevelő központjának vallhatja magát.

Dávid László Fotó: Molnár Péter
Dávid László Fotó: Molnár Péter
Ő volt a 2017-ben megalakult Interfencing DSC egyik alapítója. Legeredményesebb tanítványával, a most 18 éves Battai Sugár Katinkával 2012 óta foglalkozik. A fiatal csapatban junior világ- és Európa-bajnok, kétszeres kadét Eb-aranyérmes, négyszeres egyéni korosztályos magyar bajnok. Battai nem csak az utánpótlásban jeleskedik: a junior-világkupasikerek mellett már a felnőtt női kardválogatott tagjaként is büszkélkedhet vk-érmekkel. Ott volt a 2021-es a tokiói játékokon 8. helyen végzett csapatban is, ezzel minden idők legfiatalabb magyar vívója lett, aki olimpián pástra lépett. Dávid László tanítványai közé tartozik továbbá a juniorkorosztály hazai ranglistájának élmezőnyébe tartozó Bányay Marcell és K. Szabó Mátyás, míg a kadétok között ugyancsak az ő szakmai irányításával készül a sokra hivatott Kónya Csenge, aki a mostani évadban megnyerte a korosztály európai körversenyének gödöllői állomását. A Dávid Lászlő tevékenységéhez köthető, januárban elért eredmények közül kiemelkedik, hogy Battai Sugár Katinka január elején Budapesten rendezett junior-világkupaversenyen aranyérmes lett, csakúgy, mint a decemberi, Sosnowiecben lebonyolított korosztályos vk-viadalon. Az év első hónapjában a fiatal szerepelt a plovdivi felnőttvilágkupán ötödik helyen végzett felnőtt női csapatban is, egyéniben pedig nyolcaddöntős volt a Tbilisziben tartott, szintén felnőtt vk-viadalon. „A fiatalok felkészítésben elsődlegesnek tartom az állandóságot és a következetességet – mondta Dávid László, miután értesült a jelölésről. – A cél, hogy a gyerekek megszeressék a sportot és megtanuljanak jó döntéseket hozni a versenyszituációkban. Ha ez sikerül, az eredmény is jönni fog, bár az utánpótláskorban nem az a legfontosabb, hanem a minél magasabb szintű technika elsajátítása.”
Gór-Sebestyén Júlia Forrás: SKSE
Gór-Sebestyén Júlia Forrás: SKSE
GÓR-SEBESTYÉN JÚLIA, a Sebestyén Korcsolya Sport Egyesület műkorcsolyázóinak vezetőedzője. Tizenkét éve kezdett edzősködni, saját egyesületét 2012-ben alapította. Évről évre magyar bajnoki címeket nyernek a fiatal tanítványai. Tóth Ivett az ő irányítása alatt lett Európa-bajnoki nyolcadik helyezett, és jutott ki a 2018-as, pjongcsangi téli olimpiára is. Juniorkorú versenyzői közül többen a közelmúltban is szerepeltek a korosztályos világkupa-sorozatban. Az Európa-bajnok, négyszeres olimpikon edző klubjában összesen huszonegy igazolt versenyzővel foglalkoznak a legkisebbektől a felnőttekig. Az SKSE nevéhez korcsolyatanfolyam is köthető a Marczibányi Sportcentrumban, amely 2013 óta működik; a tanulók közül többen ma már az egyesület színeiben versenyeznek. A tanfolyamnak nem titkolt célja, hogy a hazai utánpótlásbázist növelje A Sebestyén Korcsolya Sport Egyesület január végén a Budapesten rendezett utánpótlás országos bajnokság legeredményesebb klubja lett (hét arany, három ezüst, két bronz), emellett a hónap második felében Gór-Sebestyén Júlia ifjú tanítványai Belgrádban, a Skate Helena emlékversenyen két arany- és három ezüstérmet nyertek.. „A huszonöt éves pályafutásom alatt szerzett versenyzői tapasztalataimat próbálom átadni az új generációnak, de én is igyekszem folyamatosan képezni magamat, hogy lépést tudjak tartani a sportág fejlődésével – nyilatkozta érdeklődésünkre az edzőnő.  – Arra törekszem, hogy olyan edzői-szakmai stábbal dolgozzak az egyesületnél, amellyel a lehető legszélesebb területen fejleszthetjük a sportolóinkat. A fiatalokat arra bíztatom, hogy nincs lehetetlen; bízom benne, hogy ezt az én példámon keresztül is látják.”
Kocsis Tamás Forrás: Egis Körmend
Kocsis Tamás Forrás: Egis Körmend
KOCSIS TAMÁS, az Egis Körmend U20-as férfi-, az AKMÉ Körmendi Törpördögök U18-as fiúcsapatának vezetőedzője, valamint az Egis Körmend NB I/A-csoportos felnőtt férficsapatának másodedzője. A 36 esztendős szakember tizennégy éve edzősködik (még aktív játékosként kezdte), ekkor a legkisebbekkel, az előkészítő csoporttal (U10) kezdett el foglalkozni Körmenden. Ezt követően folyamatosan lépkedett feljebb a ranglétrán, négy évig irányította a kadétokat, majd a junior- és az U20-as csapat vezetését vette át, mostanra pedig már a felnőttcsapat másodedzője is. Évről évre a korosztályos országos döntőben szerepel a csapataival, jó néhány játékosa játszik az utánpótlás-válogatottakban. Legnagyobb sikereként 2021-ben U20-as bajnoki címre vezette a körmendieket, így a klub 2003 után győzött ismét ebben a korosztályban. A juniorok (U18) vezetőedzőjeként 2015-ben és 2016-ban is országos bajnoki bronzérmet nyert. A keze alatt megforduló ígéretek közül egyre többen és egyre többet játszanak a felnőtt első osztály bajnokságban. A körmendiek U20-as csapata januárban mind a négy bajnoki mérkőzését megnyerte, minek nyomán az együttes – bajnoki címvédőként – veretlenül, 19/0-s mérleggel vezeti a táblázatot. Különleges adalék, hogy amióta Kocsis átvette az együttes irányítását, az mindössze egyszer kapott ki, miközben 37 győzelmet aratott.  „Nevelőedzőként nemcsak azok a játékosok fontosak számomra, akik különleges tehetséggel megáldottak és sokra hivatottak – mondta honlapunknak a jelölt. – Igyekszem minden tanítványomból kihozni a legtöbbet. Szeretném a sport szerepének fontosságára nevelni őket, és arra, hogy tanuljanak meg csapatban eredményesen együttműködni. Az a célom, hogy a mostani fiatalok közül minél többen megragadjanak a sportágban, hiszen ha később edzőként, sportvezetőként, netán szponzorként segítik majd a magyar kosárlabdasportot, már megérte dolgoznom velük.”