UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2022-02-09 10:47

Peking 2022: Tóth Zita 40. lett műlesiklásban, boldogan tér haza

Remekül teljesített a pekingi téli olimpia szerdai versenynapján a Vasas alpesi sízője, Tóth Zita, aki két jó futamot követően a 40. helyen zárt műlesiklásban. A futam után azt mondta, boldogan tér haza.

A hétfői óriás-műlesiklásban a 10. kapunál hibázott az első futamban, így a második körben már nem állhatott rajthoz a pekingi téli olimpia egyetlen magyar női alpesi sízője, Tóth Zita. Szerdán azonban adott volt a lehetőség a javításra, tekintve, hogy fő számában, műlesiklásban bizonyíthatott.

Tóth Zita remekül szerepelt műlesiklásban Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport
Tóth Zita remekül szerepelt műlesiklásban Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport
Akik nagyon korán keltek láthatták, ahogyan az első sorozatban a hétfőinél sokkal magabiztosabb sízést bemutatva teljesíti a távot Zita, és a 44. helyen ért célba a 88 fős mezőnyben. A második próbálkozás pedig még jobban sikerült, ami azt eredményezte, hogy négy helyet javítva (az első helyezetthez képest 10.88 másodperces hátrányban) a 40. helyen zárta az olimpiát. Az előzetesen álomkategóriának tartott top harminc ugyan nem jött össze, de a helytállás ezúttal maradéktalanul sikerült. A futamot követően így értékelt az M4 Sport kamerája előtt: „Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettem, célba értem, ennek örülök. Voltak kisebb-nagyobb hibáim, ez a legnehezebb pálya, amin valaha versenyeztem. Jeges és mivel nagyobb rajtszámmal jöttem, már voltak is rajta nyomok. Rengeteget tanultam, biztosan örökre szívembe zárom ezt a hetet. Remélem, négy év múlva is itt lehetek, már most nagyon várom, viszont amikor hazaérek, az első dolgom az érettségi jelentkezési lap kitöltése lesz, most az a következő nagy feladatom.”