UtánpótlásSport
2025. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2022-02-11 16:54

Vívás: a kadétbajnok Polonyi Petra a korosztályos Eb-n is nagyot alakíthat

A Halásztelki BSE 16 éves tőrözője, Polonyi Petra az itthon egyéniben és csapatban szerzett kadét országos bajnoki címe után a korosztály világversenyein is bizonyíthat.

Hogy már a tavalyi év végére remek formába került, azt jelezte, hogy decemberben a cabries-i, igen erős mezőnyű kadét európai körversenyen az előkelő nyolcadik helyen végzett. A Halásztelki BSE 16 éves tőrvívója, Polonyi Petra aztán a január végi kadét országos bajnokságot kimagasló teljesítménnyel nyerte meg, majd másnap a halásztelki csapattal is aranyat ünnepelhetett. Egyéniben először lett hazai bajnok, társaival minden korosztályt beleszámítva már a negyedik itthoni elsőségét érte el.

A kadétbajnok tőröző, Polonyi Petra a korosztályos Eb-n is nagyot alakíthat Fotó: Máj Tamás
A kadétbajnok tőröző, Polonyi Petra a korosztályos Eb-n is nagyot alakíthat Fotó: Máj Tamás
Az ígéret a múlt hét végén Poznanban járt európai körversenyen, és az első számú magyar csapat tagjaként, Kollár Annával, Marosi Grétával és Papp Jázminnal együtt érdemelt ki bronzérmet. Várhatóan ez a négyes lép pástra a kadétok február végi Európa-bajnokságán is Újvidéken, majd a dubai vébén. Petra a hazai ranglista második helyezettjeként jogosult a részvételre, és készülhet az első korosztályos világversenyére. „Az évad elején csak szerettem volna magamhoz képest jól teljesíteni, és nem igazán került szóba, hogy kijuthatok Eb-re, vébére, de nagyon örülök a lehetőségnek – mondja a reménység. – Kicsit sokkolt is a pillanat, amikor láttam, hogy van rá esélyem. De tulajdonképpen ezért dolgoztam minden nap, hogy sikerüljön. Reménykedve és motiváltan várom az Európa-bajnokságot, amelyen szeretnék felszabadultan vívni, és csak élvezni az egészet.” Petra a sportággal a halásztelki Bocskai István Református Oktatási Központban ismerkedett meg, ahol Gombola András szakosztályvezető 2015-ben alapította meg a vívóműhelyét. A mára igen sikeres utánpótlásbázison az egyik egyesületi zászlóshajónak számító tinédzser a legidősebbek közé tartozik, mellette nagyjából 150 fiatallal foglalkozik még Gombola és Szilassy Bence vezetőedző. „A vívással Szilágyi Áron olimpiai döntőjét nézve találkoztam először – folytatja Petra. – Már akkor nagyon megtetszett, de nem tudtam, hogy hol vagy hogyan tudnám csinálni. Az iskolába kerülve volt lehetőségem kipróbálni. Ugyan az olimpián a kard döntője fogott meg, a suliban pedig tőrrel foglalkoztak, nem igazán tudtam még akkor, hogy mi a különbség. Az első edzésen beleszerettem a tőrvívásba. Ehhez az is kellett, hogy a környezet családias, befogadó legyen, és András stílusa, tanítási módszere ennyire közel álljon hozzám.” Petra fejlődése pedig szorgalmának és elkötelezettségének köszönhetően máig folyamatos. Ebben érdeklődő hozzáállása is segítséget jelent.
A halásztelki aranycsapat: Bartus Claudia, Polonyi Petra, Badár Szonja, Tóth Léna Fotó: Máj Tamás
A halásztelki aranycsapat: Bartus Claudia, Polonyi Petra, Badár Szonja, Tóth Léna Fotó: Máj Tamás
„Mindig is olyan voltam, aki szereti tudni, érteni, hogy mi miért történik. Ha például a versenyen a zsűrizésnél elmondják, hogy miért született az a döntés egy félrenézett tusnál, akkor abból szeretek tanulni. De edzésen is ugyanúgy átbeszélünk a társakkal minden kétes szituációt, és ez csak a hasznunkra válik.” Az edzéstársak között is számos sokra hivatott versenyző található. Badár Szonja az ötödik, a még serdülőkorú Bartus Claudia a hatodik helyen zárt a hazai kadétranglistán, így mondhatni, ők a korosztályos világesemények első és második számú tartalékai. És ugyanúgy nagy potenciál rejlik a bajnokcsapat negyedik üdvöskéjében, Tóth Lénában is. Petra nem véletlenül beszél elismerősen a többiekről. „Igaz, hogy az egyéni bajnoki címemnek elképesztően örültem és még most is nehéz elhinni a győzelmet, a csapatversenyek legalább ilyen felemelő élményt nyújtanak. Minden mérkőzésre úgy megyünk, hogy mi vagyunk az aranycsapat, és bármi történik, összetartóak maradunk. A hangulat mindig nagyszerű, és a közös sikerek, az egy-egy tus utáni őrjöngések feledhetetlenné teszik a szerepléseket. Az egyéni verseny után mindig az dob fel, hogy másnap jön a csapatviadal. És ezzel a csapattal jön!” Petrára a korosztályos Eb-ig még várnak megméretések. Most hétvégén például Szatmárnémetiben érdekelt kadét európai körversenyen. További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.