UtánpótlásSport
2025. május 7.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2022-02-23 16:27

Kosárlabda: a Csata és az NKA Pécs az élen a leány utánpótlás-bajnokságokban

Túl az első néhány fordulón a rájátszásban, az U18-as és az U16-os lányok között is a Csata DSE, valamint az NKA Pécs kosárlabdacsapata verseng egymással az élen a legerősebb Piros csoportban. A juniorok mezőnyében még a Vasas Akadémia is beleszólhat a kettős küzdelmébe, viszont a kadétbajnokságban a többi együttes egyikétől sem látni reális esélyt erre.

Január közepén a junior- és kadét leány kosárlabda-bajnokságban is elrajtoltak a rájátszás küzdelmei. Az azóta eltelt bő egy hónapban mindkét korosztályban túl vannak már a csapatok néhány fordulón a playoffban. Lássuk, hogyan áll jelenleg a legerősebb Piros csoport az U18-asok és az U16-osok mezőnyében!

A Csata DSE a junior és kadét lányok között is fej fej mellett halad az élen az NKA Péccsel Fotó: Tóth Zsombor
A Csata DSE a junior és kadét lányok között is fej fej mellett halad az élen az NKA Péccsel Fotó: Tóth Zsombor
A juniorok között az NKA Pécs vezeti a tabellát (8/1-es mérleg) – a mecsekiek az eddigi három mérkőzésükből kétszer nyertek hazai pályán (a DVTK és a Zsíros Akadémia Kőbánya ellen), azonban a Vasas Akadémia otthonában kikaptak. A Nemzeti Akadémia együttesét szorosan követi a második helyen a Csata DSE (7/1), amely a rájátszás első fordulóiban két alkalommal kiütötte a hetedik Kecskemétet. Az első és a második pénteken Pécsen csap össze. Ugyanakkor a harmadik helyen álló Vasas sincs sokkal lemaradva az első kettőtől (7/2), ráadásul az első három meccsüket győzelemmel abszolváltak a playoffban. A pasarétiek után kisebb szakadék jön, majd BEAC, a soproni Darazsak Sportakadémia és a DVTK következik, végül a Kecskemét és a Zsíros Akadémia zárja a sort. Az első hat hely ér egyenes ági továbbjutást az évad végi, nyolccsapatos országos döntőbe. Eközben a kadétbajnokságban is hasonlóan szoros a versengés az élen, szintén a Csata DSE és az NKA Pécs, ám itt pillanatnyilag a fővárosiak állnak jobban. Ez idáig a címvédő Csata négyből négy, a Pécs háromból három találkozón diadalmaskodott. A harmadik Darazsak Sportakadémia alakulata nincs jó formában az elmúlt hetekben, sorozatban négyszer szenvedett vereséget (ugyanakkor abból háromszor a fent említett első két helyezettel szemben). A tabella harmadik és hetedik pozíciója közötti öt csapat összevetésében csupán minimális a különbség, így még nagyon szoros csata várható a legjobb hatba kerülésért, amely itt is azonnali ob-döntő részvételt érne.

JUNIOR LEÁNYBAJNOKSÁG, RÁJÁTSZÁS, PIROS CSOPORT, TABELLA Piros csoport (a csapatok nem ugyanannyi mérkőzést játszottak) 1. NKA Pécs/A – 8/1-es mérleg 2. Csata DSE – 7/1 3. Vasas Akadémia/A – 7/2 4. BEAC Újbuda KA/A – 3/5 5. Darazsak Sportakadémia/A – 2/5 6. DVTK Akadémia/A – 2/5 7. Kecskeméti KC/A – 2/7 8. Zsíros Akadémia Kőbánya – 2/7 KADÉT LEÁNYBAJNOKSÁG, RÁJÁTSZÁS, PIROS CSOPORT, TABELLA Piros csoport (a csapatok nem ugyanannyi mérkőzést játszottak) 1. Csata DSE – 9/1-es mérleg 2. NKA Pécs/A – 7/2 3. Darazsak Sportakadémia/A – 5/5 4. Vasas Akadémia/A – 4/4 5. DVTK Akadémia/A – 4/5 6. Zsíros Akadémia Kőbánya/A – 4/5 7. BEAC-Újbuda KA/A – 3/5 8. PVSK NKA/A – 0/9

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.