Kosárlabda: túl az első összetartáson az újjáalakuló U20-as férfiválogatott
Négynapos edzőtáborban vett részt Kecskeméten a Bors Miklós szövetségi edző vezette U20-as férfi kosárlabda-válogatott. A néhány hete kinevezett szakvezető először találkozott a játékosokkal.
Február 17. és 20. között Kecskeméten tartotta első összetartását az új, Bors Miklós irányította szakmai stáb az U20-as férfi kosárlabda-válogatott élén. A soproni tréner 16 játékost hívott meg a négynapos első edzőtáborba.
„Ez a néhány nap az ismerkedésről szólt, szerettünk volna minden játékost személyesen is feltérképezni, valamint lefektetni az alapokat mind támadásban, mind védekezésben. Abszolút pozitívak az első benyomásaim, jól dolgoztak a fiúk. Sűrű négy napon vagyunk túl, de hatékony töltöttük el ezt az időszakot. Az előzetes terveim képest még többet is tudtunk haladni a csapatépítéssel" – nyilatkozta Bors Miklós az Utánpótlássportnak, aki a nyári Eb-re készíti fel a fiúkat.
A korosztályos nemzeti csapat a nagyválogatottal is együtt gyakorolhatott, ugyanis Ivkovics Sztojan alakulata a Montenegró elleni vb-selejtezőkre szintén Kecskeméten készült, így a fiatalok is segítették a felnőttek munkáját.
AZ U20-AS FÉRFIVÁLOGATOTT KERETE: Kass Balázs (Alba Fehérvár), Tanoh Dez András (Bp. Honvéd), Neuwirth Bence (DEAC), Kovács Ákos (DEAC), Sövegjártó Ábel (Falco), Paár Márk (Kaposvár), Kenéz Csaba (Körmend), Ivkovics Milán (KTE), Takács Erik (KTE), Tóth Barna (KTE), Kiss Dávid (KTE), Kazy Balázs (Rátgéber Akadémia), Kármán Domonkos (Rátgéber Akadémia), Kollár Bence (Rátgéber Akadémia), Schöll Richárd (Sopron), Csornai Bence (Szolnok)
További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.