Labdarúgás: Szánthó Regő Marco Rossi meghívójáért is küzd a DAC-ban
UP-info
A magyar futball egyik legígéretesebb tehetsége, Szánthó Regő a DAC játékosa lett. A fiatal szélső a dunaszerdahelyi ambíciók mellett saját terveiről is nyilatkozott a molcsapat.hu-nak.
Szánthó Regő tulajdonképpen hazatért. Nem arról van szó, hogy az egyik legnagyobb magyar tehetség az ETO FC futballistája lett, csupán arról, hogy a Dunaszerdahelyre szerződött fiatal játékos (a DAC több magyar futballistájához hasonlóan) Győrből jár át a Csallóközbe.
„Ez most csak átmeneti helyzet, de mivel győri vagyok, ez most kényelmes megoldás” – mondta a MOL Csapatnak a 21 éves játékos. – Az utóbbi hetek nem voltak könnyűek, sok volt a bizonytalanság, de nagyon örülök, hogy végül megoldódott a helyzetem. Nagy köszönettel tartozom Jannak (Van Daele, a DAC sportigazgatója - a szerk.), mert nem adta fel addig, míg nem szerződtetett. Éreztem, hogy nagyon szeretné, ha a DAC játékosa lennék, és ez nekem is megkönnyítette a döntést.”Szánthó Regő a DAC-ban folytatja kölcsönben Forrás: DAC
A fiatal játékos tudta, hogy kiváló körülmények közé érkezik, és az első dunaszerdahelyi tapasztalatai megerősítették ebben.
„Azért jöttem Dunaszerdahelyre, hogy nagy célokért harcoljak a DAC-cal, és közben én is fejlődjek Több játéklehetőséghez szeretnék jutni, ezért a rövid távú célom az, hogy alapemberré váljak Joao Janeiro csapatában, és olyan eredményekhez segítsem a csapatot, amiket minden évben célként tűznek ki ennél a rendkívül ambíciózus klubnál.”
Szánthó nagyon is határozottan néz a jövőbe, és tudja, mit szeretne elérni a következő egy-két évben.
„Egy éven belül szeretnék a felnőttválogatott keretéhez tartozni, majd idővel a topligák egyikében szeretnék játszani – szögezte le Szánthó. – Ez egy olyan klub, ahol nemcsak megkapják a lehetőséget a fiatal játékosok, de építenek rájuk, ezért könnyebb kitűnni, mint más klubokban. A példa is azt mutatja, hogy a DAC-tól bőven vezet út a topligákba, és az én célom is az, hogy hamarosan az egyik legerősebb bajnokságba kerüljek.”
A teljes cikk ITT olvasható.
További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.