Úszás: véget ért az utánpótlás-válogatott versenyzők thaiföldi, valamint tenerifei edzőtábora
B. V.
Ahogyan azt februárban évről évre megszokhattuk, a legjobb fiatal úszók is melegégövi edzőtáborban készülhettek a 2022-es feladatokra.
Sűrű program vár 2022-ben az utánpótlás-válogatott úszókra, junior Európa-bajnokság, junior-vb és EYOF is szerepel a naptárban, és akkor még a különféle felnőtteseményekről nem is beszéltünk… Igaz, a jelenlegi nemzetközi politikai helyzetet látva, az augusztusi kazanyi junior-világbajnokság helyszíne és időpontja aligha tekinthető betonbiztosnak.
Pádár Nikolett és a szegediek Thaiföldön készültek az elmúlt három hétben Forrás: Szegedi Úszó Egylet
A fiatalok mindenesetre keményen készülnek az előttük álló feladatokra, az első jelentős erőfelmérő minden bizonnyal nekik is az áprilisi felnőtt országos bajnokság lesz. A minél jobb szereplés érdekében az elmúlt heteket melegégövi edzőtáborokban töltötték: a szegedi Pádár Nikolett (15), az újpesti Veres Laura (16), valamint a Kőbánya SC több utánpótláskorú sportolója Thaiföldön, illetve, ahogyan azt korábban megírtuk, Komoróczy Lora, Ugrai Panna, Bujdosó Zsombor, Cserfalvi Olaf és Magda Boldizsár a tenerifei edzőkomplexumban készült a 2022-es szezonkezdetre.
További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.