UtánpótlásSport
2025. május 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2022-03-30 15:12

Jégkorong: Bedő Botond szerint egyre jobban közelít ez elithez az ifjúsági leányválogatott

A Vuokattiban rendezett EYOF-on részt vett ifjúsági leányválogatott vezetőedzőjével Bedő Botonddal beszélgettünk a csapat finnországi teljesítményéről; kiderült, hogy a három vereség ellenére akadnak pozitívumok.

A téli európai ifjúsági olimpiai fesztiválok történetében az idén tartottak először leány jégkorongtornát, amelyen az oroszok kitiltása miatt a magyar válogatott is részt vehetett. A Bedő Botond vezette 2005-ös és 2006-os születésű játékosokkal felálló együttes a csoportmérkőzések során kétszer kikapott, Svájctól 5–0-ra, Csehországtól pedig 4–0-ra. Az ötödik helyért vívott találkozón pedig a szlovákoktól szenvedett 3–0-s vereséget.

Forrás: MJSZ
Forrás: MJSZ
„Nagyon nagy, történelmi lehetőség volt, hogy részt vehettünk az EYOF-on – kezdte az Utánpótlássportnak Bedő Botond vezetőedző. – Az eredmény ugyan nem azt mutatja, hogy sikeresek voltunk, de ami a játékunkat illeti, fejlődtünk. Nálunk egy divízióval feljebb szereplő csapatok ellen álltunk helyt, a cseheket pedig a meccs második felében játékban felül is múltuk. Azt sajnálom, hogy ezt a formát a szlovákok elleni helyosztóra nem tudtuk átmenteni, de összességében így sem vagyok elégedetlen.” A trénertől megkérdeztük, ő hogyan látta, mi az, amiben az EYOF-ellenfelek jobbak a mieinknél. „Taktikailag és csapategységben nincsenek már különbségek, az egyéni képességekben tartanak előrébb. Itt a lövéserősségre, az egy az egy elleni korongtartásra, reakcióidőre gondolok. Természetesen nem mindenkinek hasonló mértékű ebben a lemaradása, inkább a nagy képet tekintve gondolom, hogy ebben még van hova fejlődni. Az viszont vitathatatlan, hogy közelítünk a legjobbakhoz.” A csapat a 2004-es és 2007-es születésű játékosokkal kiegészülve vasárnaptól a győri U18-as leány I/A csoportos világbajnokságon szerepelhet, előtte pedig szerdán 16.30-tól edzőmeccset játszik a japánokkal. További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.