UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tollaslabda

2022-03-31 11:41

Tollaslabda: Nusser Ádám az eredmények mellett a sportág népszerűsítéséért is küzd

A MOL Alapítvány által is támogatott Nusser Ádám korosztályában a legjobb hazai tollaslabdázók közé tartozik, az eredmények mellett azonban van még egy dolog, amit a Győri TSE 15 éves játékosa szem előtt tart: a sportág népszerűsítését.

Nem túlzás azt állítani, hogy a Győri TSE fiatal tollaslabdázója, Nusser Ádám a sportág szerelmese. Ám nemcsak lelkes, de eredményes is, hiszen korosztályos országos bajnoknak mondhatja magát, amiről kezdetben csak álmodozott. „Hétévesen kezdtem tollasozni, de nem ez volt az első sportág az életemben – emlékszik vissza a 15 éves sportoló. – Korábban egy évig fociztam is, ám a csapatjáték annyira nem feküdt nekem, így elkezdtem az egyéni sportágak között keresgélni. Az ütővel végzendő mozgások hamar megtetszettek, hiszen mindegyik verziója gyors és látványos. Eleinte tenisszel próbálkoztam, viszont kicsiként nehezen bírtam el az ütőt, így apukám tanácsára váltottam a tollaslabdázásra. Életem legjobb döntése volt, nagyon megszerettem; amíg bírom, biztosan űzni fogom ezt a sportágat!”

Nusser Ádám hamar beleszeretett a tollaslabdázásba Forrás: nusseradam.hu
Nusser Ádám hamar beleszeretett a tollaslabdázásba Forrás: nusseradam.hu
Hogy Nusser életének mennyire fontos része a sport, azt jól jelzi a saját honlapja, amelyet a saját elmondása és az ott leírtak alapján is azért hozott létre, hogy minél több emberhez eljuttassa a testmozgás ezen formáját. „Elsősorban az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmet erre a játékra. Szabadidős tevékenységként is kiváló, sok családban kellék az ütő és a labda a nyaralás alkalmával. Azt is szerettem volna érzékeltetni, hogy van egy komolyabb, versenyzői oldala is, amelynek kipróbálására szintén csak biztatni tudok mindenkit, hiszen jót tesz az egészségnek, emellett nagyon élvezetes, hamar meg lehet látni a szépségét.” A győri tollaslabdázó az U17-esek hazai ranglistáján egyesben és párosban is a legjobbak közé tartozik. „A korosztályos országos bajnoki cím elnyerésére nagyon büszke vagyok, emellett a külföldi eredményeimre is szívesen emlékszem vissza. A győri egyesület mellett az osztrák Watsimmering színeit is képviselem. Ausztriába azért járok át, mert ott jóval több klub működik, könnyen megoldható az ingázás, a csapat ráadásul a kintiek körében az élmezőnyhöz tartozik, így én is sokat tudok fejlődni. Mindig izgatott vagyok a nemzetközi megméretéseken, a színvonal magas, a versenyek pedig jó hangulatúak szoktak lenni – mondja a fiatal, akinek felkészülését a Mol Alapítvány is támogatja. – Inkább a felszereléseim beszerzésében hasznos a támogatás, például az adogatógépem esetében is fel tudtam használni, ami a felkészülésem egyik fontos eszköze. De nagy segítség az utazásoknál is, hiszen a külföldi versenyekre sosem könnyű kijutni. Az utóbbi időben inkább a párosküzdelmekre fókuszáltam, de az egyéni játékom is egyre jobban összeáll – remélem, hogy jól alakulnak az előttem álló versenyek, és a jövőben minél tovább tudok tollaslabdázással foglalkozni.” További korosztályos híreink TOLLASLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.