UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Súlyemelés

2022-04-10 16:22

Súlyemelés: Fekécs Szilárd és Mitykó Veronika is remekelt a Hajdu-kupán

Hosszú esztendőkön át a honi súlyemelőnaptárban hagyományosan decemberi időponttal szerepelt a téglási Hajdu Zrt.-kupa. Az országos kiemelt versenyek közé tartozó esemény azonban 2021 végén kényszerűen elmaradt a koronavírus kiváltotta szigorítások miatt. Akkor született a döntés: 2022-ben nem decemberben, hanem április elején tartják meg a viadalt.

Tégláson, a Fényes utcai Városi Sportcsarnokban csaknem négy hónap késéssel, de megvalósult a magyar súlyemelősport egyik jeles rendezvénye, amelyet a 12. Hajdu Zrt.-kupáért írtak ki. A tavalyról idén április második szombatjára áttett erőpróba végre nem a pandémia előidézte korlátozások közepette zajlott, hanem a régebbi „békeidők” szellemében: ezúttal ismét csak a sportról szólhatott a verseny. Amelyen a felnőtt mezőny reprezentánsai mellett a sportág több hazai ígérete is felvonult, s a vetélkedőre kilátogatók országos csúcsoknak is tapsolhattak.  

Fekécs Szilárd a három mázsán is túljutott Tégláson Fotó: mssz.hu
Fekécs Szilárd a három mázsán is túljutott Tégláson Fotó: mssz.hu
A leglátványosabb produkcióval – hovatovább teljesen magától értetődően – Fekécs Szilárd állt elő.  A Békési TE kitűnősége már a márciusi, szombathelyi Savaria Kupán parádés 2022-es évindítóval rukkolt elő, amikor elérte a 300 kilós határértéket a juniorok 81 kg-os kategóriájában. Korosztályos országos csúcsait ott és akkor a kereken három mázsás összetett mellett 136 és 164 kilós fogásnemi rekordokkal újította meg, most szombaton pedig ezeket a roppant friss „legeket” adta át a múltnak. A 18 esztendős fiatalember szakításban 130-on melegített, 134-en biztosított, majd 137-tel meglett az új csúcs is. Lökésben a 160 után rögtön 165-re jött ki, és ezt a feladatot is nagyszerűen megoldotta, fogásnemi és – újdonsült „határsértőként” – 302 kilogrammal immár összetett junior rekordot is felállítva. Teljesítményével az egész Hajdu-kupa legjobb férfi emelőjének bizonyult a produktumot a világcsúcshoz viszonyító Robi-pontok alapján. És még csak év elején tartunk...  A hölgyeknél az U23-as korosztályba tartozó, de még csak 21 éves Mitykó Veronika vitte el a pálmát a Robi-számítás szerint. A Békéscsabai SSZSE kiválósága a felnőttek 76 kg-os súlycsoportjában jeleskedett, és bár a hatodik gyakorlata, a 110 kilón végrehajtott lökés nem sikerült, így is övé lett a legjobb összetett eredmény 205 kilogrammal. Kedvenc fogásnemében, szakításban három tökéletes kísérlettel rukkolt elő 92, 95 és 98 kilón, utóbbival pedig teljesítette a kategóriára megszabott országos felnőtt alapcsúcsot.   A gyengébb nem erős ifjoncai közül még ketten jutottak el rekordmagasságba. Mitykó klubtársa, a mindössze 14 esztendős Garamvölgyi Kasszandra hat kifogástalan gyakorlatot mutatott be, s a serdülők 49 kg-os súlycsoportjában 57 kilóval szakításban, 127-tel pedig összetettben állított fel új magyar korosztályos csúcsot, még pontosabban: javította tovább saját eddigi legjobbjait.   Árva Cintia, a Kecskeméti TE 19 éves üdvöskéje sem akart csúcs nélkül távozni Téglásról. Szakításban még be kellett érnie 72 kg-mal, lökésben viszont 98-ról 99-re növelte országos rekordját a juniorok 59 kilós súlycsoportjában.  További korosztályos hírek SÚLYEMELÉSBEN a sportági aloldalunkon.