UtánpótlásSport
2025. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2022-04-16 11:40

Atlétika: az olimpiai bajnok Németh Miklósnak is köszönhető, hogy világranglistavezető lett az egyik „kis-Hercegből”

„A gyerekeink tehetségesek, és velünk együtt azt szeretnék, ha felnőtté válva világversenyek résztvevői lehetnének” – mondta Herczeg György a gerelyhajításban jeleskedő két fiáról, egyben tanítványáról az SzPress Hírszolgálatnak.

Nem egyedülálló a magyar atlétikában, hogy a családi kötelék keretein belül, annak előnyeivel és lemondásaival is számolva a szülők avatják be a sportáguk rejtélyeibe a csemetéiket, és ha eléggé rátermettek, a felkészítésük és a menedzselésük  feladatát is magukra vállalják – írja az SzPress Hírszolgálat. Kézenfekvő példa erre a Herczeg család története, ahol néhány évvel ezelőtt, a külföldről hazatért családfő határozta el, hogy a fiaiból atlétát nevel, és ha minden úgy alakul, ahogy elképzelte, a „kishercegek” egyszer majd nagy célok megvalósítására is képesek lesznek. A családi jelszó náluk úgy hangzik, hogy komolyan, de jókedvűen is, odaadással, ámde nem mindenáron. 

A Herczeg család
A Herczeg család
Az 53 esztendős Herczeg György és a fiai olyasféle utat járnak, mint a montreali gerelyhajító olimpiai bajnok és ex-világcsúcstartó Németh Miklós a három atlétareménység gyermekével, de ez nem csak egyszerűen egy hasonlóság, hanem egy erős kapcsolat, amely a barátságra, a magyar atlétika büszkeségének a tiszteletére, tanácsainak megfogadására épül.   Az anyukák  áldozatos munkája   „Sok magyar atlétára nézek fel, de ha egy vetélkedőben azt a kérdést kapnám, hogy ki a mögöttünk álló fél évszázad legnagyobbja, én Németh Miklós nevét vágnám rá. Felejthetetlen emlék számomra az a hatalmas dobása, amivel már az olimpiai döntő első sorozatában eldöntötte az első hely sorsát, az a bámulatos 94.58 méter, amivel sokkolta az ellenfeleit. Még ennél is többre vihette volna, de ebben a sérülései akadályozták meg. Nekem az üzleti életben elért sikerei is imponálnak, hatalmas munka, kitartás és ötletesség van abban, hogy sportpályaépítőként és gerelygyártóként 76 esztendősen is megállja a helyét a versenypiacon. Példamutató volt a számomra az a modell, és az a megközelítés, ahogy atlétát nevelt a gyerekeiből, hogy aztán családi vállalkozásnak is nevezhető klubban futtassa fel őket. A mi „gépezetünkben”, a napjaink sűrű programjának megszervezésében kulcsszerepet tölt be Szilvia, a feleségem, az ő áldozatos munkája nélkül talán nem is boldogulnánk. Ebben is hasonlítunk Némethékre” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Herczeg György, aki az amerikai és franciaországi tanulmányai és munkavállalása után idehaza a kereskedelemben keresi a lehetőségeket, emellett edzőként is igen sok energiát fektet a fiai felkészítésébe és versenyeztetésébe.  A gyerekeink tehetségesek, és velünk együtt azt szeretnék, ha felnőtté válva világversenyek résztvevői lehetnének – folytatta Herczeg György, aki szinte minden gondolatánál visszakanyarodik Németh Miklóshoz, aki atlétaszülőként nem vetélytársként tekint a másik család gyerekeire, hanem annak az összetartó közösségnek a tagjaiként, akik az atlétika, azon belül pedig a dobószámok megszállottjai. – Magam is ide tartozok, és számomra dicséretet jelent, amikor az olimpiai bajnok azt mondja rólam, hogy az atlétika örültje vagyok, mert ennél nagyobb elismerésben nem is részesülhetnék.”  Világelsőség az U18-asok között  Az eddig befektetett munka igazi értékmérője az a versenyévad lesz, amikor a 18. születésnapja felé közelítő ifjabb Herczeg György – jobban hangzik úgy, hogy a „kis Gyuri” – felnőtt gerelyt vesz a kezébe, és megtapasztalja, hogy az egy merőben már kihívást jelent a számára. Erre a fordulópontra Attilának, a nála két esztendővel fiatalabb testvérének is fel kell készülnie, de addig még sok víz lefolyik a Dunán…   „Gyuri tavaly már bemutatkozott az atlétavilágnak, amikor október 10-én Vácott családtörténelmet írva 80.44 méterre javította az ifjúsági országos csúcsot, és ezzel az U18-as korosztály világranglistájának élére állt. Idén már az U20-asok, tehát a juniorok között kell bizonyítania, és erre az új és rögös útra lépve a 75.95 méteres eredményével ismét jelét adta a tehetségének. Öröm, hogy Attila is szépen halad előre, ő még a 700 grammos gerelyt igyekszik jó messzire eljuttatni, mondhatom azt, hogy a 68.92 méteres egyéni csúcsából olvasni lehet a jövőjét. Köszönettel tartozunk Németh Mikinek, akinek a tanácsaira évek óta számíthatunk, jómagam pedig az ő véleményét kikérve igyekszem meghatározni a fejlődés irányát.”  Olimpiai álmok  Miután a Honvéd atlétikai szakosztálya lemondott a dobók foglalkoztatásáról, a fiatal versenyzők többsége új klubot választott magának. Herczegék a kellő hátországot négy évvel ezelőtt a „Fradinál” találták meg.  „Egyesületünk, a Ferencváros Torna Club és a szövetség is támogatja a munkánkat és biztosítja az eredményes felkészülés feltételeit. Ezt az eredményeinkkel szeretnénk meghálálni. Hosszútávú terveink vannak, nem titok, hogy egy olimpiai szereplést is megcéloztunk, de most csak ennek az évnek a feladataira összpontosítunk, Gyuri fiam eddigi atléta-pályafutásának a legnagyobb megmérettetése lehet a nyári junior-világbajnokság, amelynek a kolumbiai Cali ad otthont. Egyelőre úgy tűnik, hogy a jövő évi budapesti világbajnokságon csak nézőként szurkolhatunk a magyar válogatott tagjainak, de nincs már nagyon messze az az idő, amikor a fiaink készen állnak majd a legnagyobb kihívásokra is” – hangsúlyozta Herczeg György, aki edzői minőségében nagyrészben felelős a ferencvárosi ifjú dobók technikai, erőnléti és a futóedzéseinek tervezéséért és levezetéséért, de a dobótechnika tökéletesítésében fél évszázados tapasztalataival felvérteződött szakértőként az olimpiai bajnok Németh Miklós is szerepet vállal.  További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.