UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2022-05-06 19:20

Asztalitenisz: Dohóczki Nóra elérte nagy célját, ott lehet a nyári serdülő Eb-n

A Statisztika Utánpótlás Asztalitenisz Klub 13 éves tehetsége, Dohóczki Nóra igencsak látványos fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban, amelyet az áprilisi korosztályos ob-n bemutatott remek teljesítményével is igazolt: összesen nyolc érmet – közte egy aranyat – szerzett, és a hat évvel idősebbek, az ifjúságiak mezőnyében is a döntőig jutott egyesben, így nem meglepő, hogy a nyári serdülő Eb-n helyet kapott a válogatottban.

Ritkán látható, bravúros tettet hajtott végre az áprilisi utánpótlás országos bajnokságon a Statisztika 13 éves asztaliteniszezője, Dohóczki Nóra. A Marczibányi tériek reménysége négy korosztályban (U13, U15, U17 és U19) is felállhatott a dobogóra mind egyesben, mind leány párosban, így a nyolc versenyszámban összesen egy arany-, négy ezüst- és három bronzérmet nyert. A fiatal játékos az elmúlt esztendőben ugrásszerűen fejlődött, és újonckorúként már a serdülőket, sőt az ifjúságiakat is gyakran legyőzi a hazai versenyeken.

Dohóczki Nóra 13 évesen már az ifik között is bizonyít Forrás: MOATSZ
Dohóczki Nóra 13 évesen már az ifik között is bizonyít Forrás: MOATSZ
„Úgy érzem, leginkább annak köszönhető a fejlődésem, hogy sikerült úgy szervezni az iskolai elfoglaltságokat, hogy most már heti két-három alkalommal a délelőtti edzéseken is részt tudok venni, így mennyiségben jóval több időm jut a pingpongra, de eközben az edzések minőségén szintén sikerült javítani. Sokkal jobban bírom a hosszú, több órás edzéseket, mint korábban, és ez szerencsére jó eredményekkel is párosul" – nyilatkozta Dohóczki az Utánpótlássportnak. Az Ormai-csarnokban pallérozódó tehetség a hat évvel idősebbek, az U19-esek között egyaránt remekelt a korosztályos ob-n. Egyesben egészen a döntőig jutott, ahol végül 4:2-re kikapott a serdülőkorú, de már kétszeres ifi bajnok Molnár Kendrától (14), míg párosban a harmadik lett Barcsai Sophie (13) oldalán. Az U17-esek versenyében egyesben ezüst-, párosban bronzérmet szerzett. Az egyetlen aranyérmét az U13-asok mezőnyében párosban ünnepelhette, Barcsaival közösen. „Nem számítottam rá, hogy az idősebbek között is ilyen szép eredményeket érhetek el, elsősorban a saját korosztályomra, az U13-ra koncentráltam, illetve a serdülőversenyszámokra. Éppen ezért engem is meglepett kicsit, de persze nagyon örültem minden éremnek. Az ifiben elért ezüstre különös büszke vagyok." Nóra a teljesítményével kiérdemelte, hogy – két évvel fiatalabbként – ott lehet a serdülőválogatottban a júliusi korosztályos Európa-bajnokságon Belgrádban.
Dohóczki Nóra Forrás: MOATSZ
Dohóczki Nóra Forrás: MOATSZ
„Úgy vágtam neki az évnek, hogy a legfőbb célom hogy kijussak az Eb-re, így nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy ott szerepel a nevem a keretben. Nyilvánvalóan, az Európa-bajnokság más szint, sokkal erősebb, mint a magyar mezőny, de alig várom már, hogy kipróbáljam magam ott– fogalmazott az ígéret, akinek nemzetközi szinten az eddigi legjobb eredménye egy bronzérem, amelyet tavaly ősszel, éppen a szerb fővárosban ért el, ahol az idei kontinensbajnokságot is rendezik majd. Dohóczki reményteli pályafutását a Statisztika vezetőedzője, Oláh Zsuzsa mellett, akit áprilisban a „A hónap utánpótlásedzője" díjra is jelöltek, édesapja, Dohóczki Tamás is egyengeti. „Nóri az elmúlt egy évben hatalmas fejlődésen ment keresztül, korábban is látszott, hogy ott rejlik benne a potenciál, azonban tavaly hirtelen megugrott a teljesítménye – mondta az edző-édesapa. – Látszik rajta, hogy mostanra sokkal komolyabban veszi a pingpongot, vannak céljai és rendkívül elhivatott, hogy elérje azokat. Az edzéseken is végig koncentráltan dolgozik, amely korábban nem tűnt mindig magától értetődőnek. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy a fejlődési pályája nem mindig lesz töretlen, viszont úgy néz ki, most kezd összeállni a játéka, és jó úton halad." További korosztályos hírek ASZTALITENISZBEN a sportági aloldalunkon.