UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2022-05-08 16:35

Vízilabda: a Szeged otthon ért fel a serdülőbajnokság csúcsára

A Szeged fiú serdülő vízilabdacsapata a hazai rendezésű bajnoki nyolcas döntő aranymeccsén két góllal volt jobb a Vasasnál.

Tömött lelátó és fergeteges hangulat várta a fiú vízilabdázók serdülőbajnokságának döntőseit a szegedi Tiszavirág uszodában. A helyi szurkolók azért is izzottak magas hőfokon, mert a nyolcas döntő aranymeccsét a házigazda Szegedi Vízipóló Suli vívta a Vasassal.

A Szeged otthon ért fel a serdülőbajnokság csúcsára Forrás: MVLSZ
A Szeged otthon ért fel a serdülőbajnokság csúcsára Forrás: MVLSZ
A kiélezett mérkőzésbe mindkét csapat nagy elánnal vetette bele magát, ám jelentősebb előnyre sokáig egyik sem tud szert tenni. Az első negyed 2—2-vel zárult, a félidőben pedig 6–5-re vezetett a Vasas. A találkozó bővelkedett a szépségdíjas jelenetekben, ide tartozott a szegedi Leinweber Olivér csavargólja is. A harmadik negyedben a szegediek kapusa, Gyovai János egymás után két ziccert hárítva akadályozta meg, hogy a Vasas fiataljai újra kettővel vezessenek, így végül a záró nyolc perc előtt 8–8 állt az eredményjelzőn. A negyedik felvonásban aztán Gyovai hosszú időre lehúzta a rolót, és bár a Vasas becsületesen próbálkozott, nem jött össze a gólszerzés. Közben a másik oldalon, Báthory Balázs kétszer, Pörge Zsombor egyszer talált be. Mindkét csapatban több nagyszerű teljesítmény akadt. A Vasas egyik legjobbja, Ragács Benedek a hajrában Gyovait megtámadva harcolt ki ötméterest, amelyet értékesített is, ám az egyenlítés már nem jött össze a piros-kékeknek. A Szeged 11–9-es sikerrel hódította el a bajnoki trófeát. A Juhász Zsolt irányította Szegedben Pörge 5 gólig jutott, a Homonnai Dániel vezette Vasasban Ragács és Prágay Magor volt a legeredményesebb három-három találattal. Az aranycsatát megelőzően a KSI 13–10-re győzte le az OSC-Újbudát a bronzmeccsen. Az 5. helyért a BVSC-Zugló az FTC ellen 13–6-ra, a 7.-ért az UVSE a Szolnoki Dózsával szemben 12–8-ra nyert.

FIÚ SERDÜLŐBAJNOKSÁG NYOLCAS DÖNTŐ, SZEGED 3. nap A 7. helyért: UVSE I.–Szolnoki Dózsa 12–8 (1–3, 3–0, 2–1, 6–4) Gólszerzők: Kása 4, Budai 3, Vass 2, Labyk 2, Szécsi M., illetve Cseh A. 5, Balla 2, Cseh M. Az 5. helyért: BVSC-Zugló–FTC Telekom 13–6 (3–1, 4–0, 3–2, 3–3) Gólszerzők: Doroszlai 2, Tátrai 2, Balogh B. 2, Bakulya 2, Szendrei, Simon B., Szőke, Bodóki, Szentesi, illetve Zeman 2, Simon S. 2, Varga V. A 3. helyért: Genesys OSC Újbuda–KSI SE 10–13 (1–2, 0–4, 5–4, 4–3) Gólszerzők: Petik 3, Hegedűs Z. 2, Rázga 2, Egressy, Kondor, Török, illetve Niklász 3, Szabó M. 2, Szirtes 2, Mérő A. 2, Nagy Z. 2, Kiss Á., Szabó K. A döntőben: Szegedi Vízipóló Suli-Vasas SC 11–9 (2–2, 3–4, 3–2, 3–1) Gólszerzők: Pörge 5, Báthory 3, Leinweber 2, Varga M., illetve Ragács 3, Prágay M. 3, Tasi, Szűcs, Peőcz Á. Végeredmény: 1. Szegedi Vízipóló Suli (A bajnokcsapat játékosai: Báthory Balázs, Leinweber Olivér, Horváth Vencel, Kozma Noel Márk, Körtvélyessy Vilmos, Meleg Richárd, Körmendi Zénó, Lengyel Patrik, Magony Kristóf, Pörge Zsombor, Vadkerti Szilárd, Varga Milán, Dudás Barnabás Gábor, Oláh Zoltán János, Molnár Lóránd Hugó, Molnár Benedek Manó, Gyovai János, Seres László, Balog Bertalan, Lalia Brúnó Botond, Sallai Szabolcs, Gedra Botond) 2. Vasas SC 3. KSI SE 4. Genesys OSC Újbuda 5. BVSC-Zugló 6. FTC Telekom 7. UVSE I. 8. Szolnoki Dózsa

További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalon.