UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2022-05-13 17:26

Jégkorong: a negyeddöntőig jutott a bolzanói WSI-tornán az U14-es válogatott

Hasznos tapasztalatokat szerzett, és a későbbi győztest is megszorongatta az U14-es jégkorong-válogatott az Olaszországban rendezett World Selects Invitational-tornán.

Félnapos hazai összetartás után utazott el a nívós World Select Invitational-tornára az U14-es jégkorong-válogatott. Öt csoportmeccset játszott az együttes Bolzanóban, négy vereség mellett egyszer nyert. Aztán a negyeddöntőben sokáig vezetett a svédek ellen, de az északiak fordítottak, majd továbbjutottak.

Forrás: MJSZ
Forrás: MJSZ
„Összességében elégedettek lehetünk – kezdte értékelését Árkovics Bálint vezetőedző a szövetség honlapjának. – Az elején meg voltunk illetődve, nem játszottunk még ilyen szinten, de ahogyan teltek a napok és a mérkőzések, fel tudtuk venni a tempót és a stílust az erősebb ellenfelekkel szemben is. Jó lecke volt a srácoknak, hiszen végig melózni és koncentrálni kellett. Sajnos akadtak két-három perces rövidzárlatok, amelyek miatt gólokat kaptunk, ez nem fér bele. Ha hozzászoknak ahhoz, hogy milyen nyomás alatt játszani, akkor a jövőben eredményesebbek lehetünk.” Arra külön büszke volt a szakvezető, hogy a későbbi győztes svédeket sikerült megszorongatni. „Egy kis szerencsével akár tovább is juthattunk volna. Nagyon jól és összeszedetten játszottak a fiúk, mindenki teljesítette a saját feladatát. A svéd válogatott komoly játékerőt képvisel, a torna után az edzőjüktől és a szervezőtől is dicséretet kaptak a srácok, hogy így tudtunk ellenük játszani. A mezőnyről elmondható, hogy erős volt, akadt olyan játékos, aki már most az előzetes NHL-draftlistán van, pedig még csak tizennégy-tizenöt éves.”

A magyar csapat eredményei a bolzanói WSI-tornán: Alps Selects–Magyar U14 6–1, Czech Knights–Magyar U14 8–3, Draftday (észak-amerikai)–Magyar U14 8–2, Magyar U14–Barisz (kazah) 5–2, Finland Selects–Magyar U14 8–1, Sweden Selects–Magyar U14 2–1

További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.