Tekvondó: mind a négy magyar fiatal idő előtt kiesett a római Grand Prix-n
Súlycsoportonként a világ 32 legjobb tekvondósa gyűlt össze e hét végére Rómában, hogy az örök város Grand Prix-jén minél előrébb végezve a lehető legtöbb pontot szerezze meg magának, erősítve ezzel világranglistás pozícióját. Sajnálatos módon a mieink ezúttal felettébb pontatlannak bizonyultak a tatamin, s a szegényesre sikeredett pontgyűjtögetés miatt a nyitónapi négy fellépőnk mindegyike jóval időnek előtte búcsúra kényszerült. Mondhatni: csütörtököt mondtunk pénteken...
A koreai eredetű küzdősport világszövetsége az itáliai szervezőkkel karöltve hirdette meg június első víkendjére a tekvondós csúcsviadalt Róma nagydíjáért, amelynek külön értéket adott, hogy a pontgyűjtő erőpróba már része volt a 2024-es párizsi olimpiáig vezető kvalifikációs folyamatnak. Emellett még pénzdíjat is osztottak a dobogósoknak, az elsőknek fejenként ötezer, a másodikaknak három, a harmadikaknak pedig ezer dollár dukált. Ráadásul ezen a GP-n mutatkoztak be az új szabályok, vagyis különösképpen érdemes volt odafigyelni a történésekre nekünk, magyaroknak is, akiket ötfős válogatott, benne négy utánpótláskorú versenyzőnk képviselt a Foro Italico küzdőcsarnokában az olaszok nagydíjas eseményén.
Ifjú honfitársaink közül az első pástra lépő a 20 éves Józsa Levente (68 kg) volt, aki gyakorlatilag a szabályváltoztatás egyik első elszenvedője lett. Merthogy az új módi szerint már nem a háromszor kétperces menetek alatt szerzett pontok összesítésével alakul ki a végeredmény, hanem ha valaki az első két menetet „behúzza”, máris győztesnek tekintheti magát. Márpedig az Eb-bronzérmes Józsa alulmaradt jordániai riválisával szemben az első, majd a második két percben is, ami számára 2–0-s vereséget és kiesést jelentett.