UtánpótlásSport
2024. május 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Súlyemelés

2022-07-11 19:16

Súlyemelés: csúcsesővel taroltak a mieink az ORV-n

Kánikula ide, vakáció oda, a nyár sem jelenthetett szünetet ifjú súlyemelőink életében. Olyannyira nem, hogy a mögöttünk hagyott hétvégén egyszerre két színhelyen is fajsúlyos próbatételnek vettettek alá utánpótlásunk legjobbjai: egy tízfős brigád a csehországi Plzenben az ORV-n, egy fele akkora alakulat pedig a spanyolországi Leónban, az Európai Unió-kupán bizonyíthatott – részben magának, részben a szakvezetésnek, hogy érdemes volt őket kiküldeni a külhoni megméretésre.

Az Olimpiai Reménységek Versenye, közkeletű rövidítéssel az ORV több sportágban is hagyományos esztendőnkénti nemzetközi viadala a húszon innenieknek, így súlyemelésben is előkelő helyen szerepel az utánpótlás versenynaptárában. Az idei erőrandevúnak a felnőtteknek inkább a söréről, semmint sportos vendéglátó jellegéről ismert Plzen adott otthont, s biztos, hogy emlékezetes állomássá lényegült át a fiatal magyar súlyemelők szakmai életében, merthogy valósággal brillíroztak Csehország negyedik legnagyobb városában. Az ORV, amely egy ideje V4 elnevezéssel is fut, lévén a visegrádi négyek vesznek részt rajta, az idén átütő magyar sikerrel zárult.  A legértékesebb a csapatverseny megnyerése volt, a mieink – a hat fiú és a négy lány – biztosan utasította maga mögé a lengyeleket, a cseheket és a szlovákokat egyaránt. Ráadásul a Fekécs Szilárd, Újvári Lajos, Stavarsz Ádám, Nagy Zsolt, Bunász Gábor, Zsédely Szabolcs összeállítású válogatott adta az egyéni abszolút sorrend éllovasát, miként a Szalai Lili, Füzesi Anna, Kecskés Karina, Garamvölgyi Kasszandra alkotta lánycsapatból került ki a plzeni viadal abszolút legjobbja is.

Szalai Lili lökéscsúccsal repítette magát az abszolút rangsor élére Plzenben Forrás: MSSZ
Szalai Lili lökéscsúccsal repítette magát az abszolút rangsor élére Plzenben Forrás: MSSZ
A fiúknál Fekécs Szilárd, a Békési TE 18 éves kiválósága a juniorok 81 kilogrammos mezőnyében 295 kilogrammig jutott, ami – az úgynevezett Sinclair-pontokra átszámítva – nemcsak kor- és súlycsoportjában, hanem az ORV egész mezőnyét tekintve is a legjobb eredménynek bizonyult. Újvári Lajos, a Testvériség SE kitűnő juniorja pedig a teljes rangsor harmadikja lett, miután a 73 kilósok között 262 kg-ot produkált összetettben. A korosztályos Eb-érmes Zsédely Szabolcs, a Vállalkozók SE +96 kilós serdülője egy kilót hozzárakva az előzőhöz 148 kilogrammra emelte saját lökésrekordját. Fekécs 89 kilogrammos békési klubtársa, Nagy Zsolt egyéni legjobbjával rukkolt ki, amikor 261 kilóig jutott, miközben 146 kilóval ifjúsági csúcsot lökött. A REAC 15 esztendős 67 kilósa, Bunász Gábor pedig egy „hároméves leget” búcsúztatott 97-ről 98 kg-ra emelve a szakítás korosztályos magyar csúcsát. Az előző rekordot 2019 óta egy bizonyos Fekécs Szilárd tartotta... A lányok abszolút sorrendjének élén az oroszlányi Szalai Lili végzett annak köszönhetően, hogy az OVSK 2004-es születésű nagy tehetsége a 71 kilogrammosok között 196 kilót teljesített. Ezzel beállította Mitykó Veronika 2019-től élő junior országos csúcsát, lökésben pedig már saját, idei 106-os rekordját javította tovább 107 kg-ra. Füzesi Anna, a FISZEJ SE ifjúságija a harmadik helyre futott be a teljes ORV-mezőnyben, miután alaposan átírta a hazai korosztályos csúcslistát 59 kg-ban. A kategória új magyar rekordja szakításban immár 75, lökésben 90, összetettben pedig 165 kilogramm. Az első fogásnemi eredménye egy korosztállyal feljebb, a junioroknál is országos csúcs. Pár határral arrébb, spanyol földön is vitézkedtek a mieink. Leónban az Európa Unió fiataloknak kitalált kupájában ezúttal 13 nemzet képviselői indultak, és mint azt a honi szövetségtől megtudtuk, Magyarország a negyedik lett a csapatok között. Ehhez Fenyő Dániel és Árva Cintia járult hozzá a legtöbbel, de kitett magáért két, hosszabb sérülés után először versenyző tinédzser, Ehrlich Panka és Lepkó Bence is. Az 59 kilós, oroszlányi Ehrlich, az OVSEE emelője tökéletesen kivitelezett hat gyakorlattal, összetettben alig hat kilóval maradt alatta 153 kilogrammos serdülő magyar csúcsának. Fenyő Dániel, a Tamási Koppány SE juniorja a 73 kilósoknál szorgoskodott össze új egyéni csúcsot összetettben 269 kilóval, ami csupán egyetlen kilogrammal gyengébb az országos korosztályos alapcsúcsnál. Produktuma a leóni mezőny abszolút rangsorában a harmadik pozíciót jelentette számára. Az egyéni értékelésben „dobogóhoz” jutott Árva Cintia is. A Kecskeméti TE juniorja az 59 kilósok között szintén csupán egy kilóval ért el kevesebbet az általa összetettben 174 kilogrammal tartott országos rekordnál, miközben lökésben beállította 98 kilós korosztályos csúcsát. „Ezt vártam, ebben bíztam – összegzett elégedetten honlapunknak az ORV-s diadalt és az EU-kupás szereplést értékelve Dobos Imre, az MSSZ elnöke. – Megint igazolódott, hogy sok tehetséges versenyzőnk van az utánpótlásban. Csak maradjanak is meg a sportágunkban...” További korosztályos hírek SÚLYEMELÉSBEN a sportági aloldalunkon.