UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Úszás

2022-07-16 12:54

Úszás: Két-három klasszis pótlása óriási kihívás, de nem kell pánikolni – Selmeci Attila

A 2007-es melbourne-i viadal óta nem szerepelt ennyire visszafogottan világbajnokságon a magyar válogatott, mint az idei budapestin. A MÚSZ nemrég kinevezett szakmai alelnökét, Selmeci Attilát kérdeztük erről, illetve azokról a fiatalokról, akik esetleg átvehetik a pályafutásuk végéhez közeledő klasszisok helyét, és azt is elmondta, miben nyújthat példát a német futballválogatott.

Az olimpiai bajnok Milák Kristóf világcsúccsal nyert kétszáz pillangón, magabiztos fölénnyel győzött százon, ezen érem nem, döntős helyezés viszont sok született. Sok sportág boldogan elfogadná ezt a világbajnoki mérleget, ám – ahogyan ezt több szaktekintély is hangsúlyozta – úszásban nem ehhez szoktunk hozzá.

Molnár Dóra döntőzött 200 m háton a felnőtt vb-n Forrás: LEN
Molnár Dóra döntőzött 200 m háton a felnőtt vb-n Forrás: LEN
Három utánpótláskorú versenyzőt láthattunk a vb-n a Duna Arénában: a szegedi Pádár Nikolett (16) a rövid pályás versenyek után a nagy medencében is bemutatkozhatott, míg Molnár Dóra (16) és Komoróczy Lora (16) most debütált a felnőttek között világversenyen. Molnár ráadásul egyéni döntőt is úszhatott 200 m háton, amelyben negyedik lett. A vasárnap véget ért ifjúsági Eb-n pedig – rendre kiemelkedő oroszok távollétében – 2005 után végzett ismét az éremtáblázat élén a magyar válogatott. „Úgy érzem, hogy szépen helyt álltak, ez volt az első világversenyük, és ők még tényleg nagyon fiatalok – kezdte az Utánpótlássportnak a MÚSZ új szakmai alelnöke, Selmeci Attila, aki a tavalyi olimpiáig Milák felkészítését irányította. – A legfontosabb viszont, hogy a párizsi olimpiáig hátralévő két évben a fejlődésük töretlen legyen. Láttunk több olyan versenyzőt, aki jól szerepelt ifjúsági Európa-bajnokságon, akár még nyert is, de azt a lépcsőfokot, ami a felnőtt világszínvonalig vezet, már nem tudta megtenni. Most, a következő években fog eldőlni, hogy ezek az ígéretek odakerülnek-e. A nyílt vízi versenyek során remekelt a 18 éves Betlehem Dávid, a váltóval ezüstérmes lett, 10 kilométeren egyéniben pedig az ötödik helyen zárt. Selmecinek ez a szakág nem a szakterülete, de elmondta, sok dicséretet hallott az elmúlt években a fiatal sportolóról. „Szokolai László személye garanciát jelent a jó felkészülésre, és amikor beszéltem vele mindig nagyon pozitívan nyilatkozott Dávidról. A szorgalma, a munkabírása példaértékű, ennek az eredményét láthattuk a világbajnokságon is.”
A magyar csapat 2005 után végzett újra az éremtáblázat élén az ifjúsági Eb-n Forrás: MÚSZ
A magyar csapat 2005 után végzett újra az éremtáblázat élén az ifjúsági Eb-n Forrás: MÚSZ
Mindezek alapján nem is kérdés, hogy a fiatalok remekül szerepelnek és a magyar úszósportnak továbbra is megvannak a kiemelkedő tehetségei. A kérdés az, hogy a felnőttmezőnyben miként sikerül menedzselni a tovább már nem halasztható fiatalítást. „Úgy néz ki, hogy egy igen erős nemzetközi szintű generáció elérkezett a pályafutása végéhez. Egy klasszis versenyzőt is iszonyatosan nehéz pótolni eredmények terén, hát ha még kettőről-háromról van szó… Óriási kihívás egyik pillanatról a másikra helyettesíteni őket. Példának hoznám a német labdarúgó-válogatott, amely évekig mindent megnyert. Most eljutottak oda, hogy teljesen új csapatot építenek, és bizony beleszaladtak egy-két komoly vereségbe. De a szövetségi kapitány nem pánikol, mondván továbbra is kiváló az utánpótlásuk. Azt hiszem, nekünk is erre van szükségünk, a jeleket észre kell venni, de nem kell kongatni a vészharangot. Az ifjúsági Európa-bajnokságon volt bőven minek örülnünk, az ott sikeres fiatalok közül – bár nagyon szűkös az idő Párizsig – talán be lehet építeni egy-két versenyzőt, és hátha lesz közöttük valaki, aki döntőbe jut, esetleg még dobogóra is áll a következő olimpián.” További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.