Kézi: megvan az ötödik hely, magabiztosan verte a franciákat a magyar válogatott a férfi U20-as Eb-n
Újabb nagyágyút győzött le a magyar csapat a portugáliai férfi U20-as Eb-n, a franciák elleni 35–29-es sikerrel az ötödik helyet szerezte meg; ennél mindössze kétszer szerepelt jobban válogatottunk korábban.
Úgy várhatta a magyar válogatott az utolsó, franciák ellen ötödik helyért vívott mérkőzést a portói férfi U20-as kézilabda Európa-bajnokságon, hogy történjék bármi, sikeres szerepléssel térhet haza az Ibériai-félszigetről. Amellett, hogy bizonyította, a legszűkebb elithez tartozik, az elmúlt húsz év legsikeresebb produkcióját mutatta be, hiszen legutóbb 2004-ben járt a top nyolcban, akkor negyedik lett.
Persze, aligha kell nagyobb motiváció annál, hogy egy nagy tornát a mindig a világelithez tartozó franciák legyőzésével zárhat a gárda. Meg ugye, azért az ötödik hely még a hatodiknál is jobban mutat…
A találkozó első negyedórája kiegyenlített küzdelmet hozott, ami azt tekintve biztató volt, hogy a mieink nem is játszottak még igazán jól. Aztán a 22. percben átvették a vezetést, onnantól kezdve a magyar akarat érvényesült a pályán, nem sokkal később Lukács Péter zseniális passza után Papp Tamás talált be, és akkor már három gól volt közte (13–10). Akár plusz néggyel is mehettek volna pihenni a fiúk, de az elrontott utolsó perc miatt csak kettő lett belőle (16–14).
Férfi U20-as Európa-bajnokság, Porto Az 5. helyért Magyarország–Franciaország 35–29 (16–14) Magyarország: Takács Á. (kapus), Imre 2, Temesvári 2, Lukács P. 7, Papp T. 5, Sztraka 4, Krakovszki B. 1. Cserék: Palasics (kapus), Ónodi-Jánoskúti 5., Krakovszki Zs. 4, Sisa 3, Karai 1, Pergel 1, Radvánszki Zs., Tárnoki. Szövetségi edző: Sótonyi László
További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.