UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Evezés

2022-07-24 11:32

Evezés: harminchárom magyar versenyzőnek szurkolhatunk az U23-as és az U19-es vb-n

Az U23-as és az U19-es korosztály evezős-világbajnokságát is megrendezik július 25-31. között az olaszországi Varesében, amelyen összesen harminchárom magyar versenyző fog vízre szállni.

Dupláznak az utánpótláskorú evezősök július utolsó hetében, hiszen az U23-asok és az U19-esek világbajnokságát is megrendezik 25. és 31. között Varesében; a két korosztály vb-jének összevonása nem szokványos lépés a szervezők oldaláról, legutóbb 2016-ban gyűltek össze egyszerre, ugyanazon a helyen a világ legjobb utánpótláskorú versenyzői, hogy összemérjék tudásukat. Akkor Rotterdam volt a házigazda. A jövő hétfőn az U23-asok futamaival startoló regattán népes mezőny gyűlik össze, a két korosztályban összesen 61 ország fogja képviseltetni magát, közel 1500 evezőssel. A U19-esek – négy hajóban tizenkilenc magyar versenyzővel – szerdától szállnak vízre, míg a nagyobbaknál nyolc egység fog versenyezni, amit tizennégy sportoló alkot.

Szombaton az utolsó magyar egység is megérkezett Olaszországba Forrás: Magyar Evezős Szövetség
Szombaton az utolsó magyar egység is megérkezett Olaszországba Forrás: Magyar Evezős Szövetség
A két korosztály hazai képviselői közül az U19-esek idén már rajthoz állhattak az olasz városban: a májusi Európa-bajnokságon egy (bronz)érmet hoztak haza, a kormányos négyes (Szigeti Ferenc, Shah Amir, Boros Áron, Gasztonyi Péter, korm.: Tóth Dániel) sikeréhez azonban hozzátartozik, hogy a dobogóért mindössze három másik egységgel kellett összecsapniuk. „Nem gyakori, hogy ilyen módon, együtt rendezzék meg a két eseményt – mondja az U19-esek szövetségi kapitánya, Lőrincz Attila. – Van jó oldala is: a korosztályok együtt tudnak utazni, emellett számos kapcsolat van a két csapat között, nekem is vannak tanítványaim az idősebbek között, akikre tudok majd figyelni. A májusi Eb után értékeltünk, voltak, akik fennakadtak a szűrőn. Némely csapat változott az elmúlt két hónap során, két olyan, újonnan összeállt négyest indítunk, amely nemzetközileg is versenyképes tudott lenni. A lányok nyolcasába két serdülő is be fog ülni, akik szintén olyan teljesítményt tudtak nyújtani a felkészülés során, amivel kiérdemelték a részvételt. Az edzőtábort csütörtökön fejeztük be, a fiatalok pedig felkészülten várják a kezdést.” Az U23-as válogatott szövetségi kapitánya, Molnár Dezső az esélyekre is kitért. „Tavasszal, egy áprilisi rangsoroló versennyel kezdődött a felkészülésünk, amely során a fiatalok a felnőttekkel is összemérhették az erejüket – idézi fel az elmúlt időszakot Molnár. – Az általam felállított kijutási rendszerben – ergométeren és vízen is – szintidőket kell teljesíteni a sportolóknak ahhoz, hogy válogatottak legyenek és versenyeken indulhassanak. Júniusban a bledi regattán döntöttük el, hogy kik utazhatnak a vb-re, az esemény előterjesztésében pedig összefoglaltam a legfontosabb tudnivalókat, illetve az elvárásokat. A realitás talaján maradva egy érmet szerezhetünk: férfi egypárban Szklenka Bence állhat dobogóra, akinek minden esélye megvan, hogy az A-döntőben jól szerepeljen. A csapatok nagyrészével kapcsolatban elvárás, hogy pontszerző helyen, tehát a legjobb nyolcban végezzen; bízom benne, hogy a legjobb formájukat hozzák a fiatalok!”

A varesei korosztályos világbajnokságon (július 25-31.) résztvevő magyar csapat: U23: Férfi egypár: SzklenkaBence Férfi könnyűsúlyú kétpár: Szőllősi Balázs, Bridge Henry Férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes: Boros Bálint, Czinege Tamás Férfi kormányos nélküli kettes: Koncsik Dominik, Juhász Tamás Női könnyűsúlyú kétpár: Szili Dorina, Fehérvári Eszter Női könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes: Bóka Sára, Gedeon Anna Női egypár: Zsíros Janka Női kétpár: Kas Natália, Galcsó Flóra U19: Fiú kormányos négyes: Dedeyan Narek Szevak, Zudor Marcell, Geszti Attila, Boros Olivér, korm.: Majoros Nóra Leány egypár: Pádár Luca Fiú kormányos nélküli négyes: Kalmár Áron, Pálmai Ágoston, Kunstar Simon, Csizmadia Ádám Leány kormányos nyolcas: Sándor Zsófia, Bencsics Hella, Nagy Zsófia, Skobrák Borbála, Balázs Szonja, Angyal Zsófia, Schrieber Anna, Csányi Petra, korm.: Ficsor Noémi

További korosztályos hírek EVEZÉSBEN a sportági aloldalunkon.