UtánpótlásSport
2023. február 3.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Súlyemelés

2022-08-14 16:07

Súlyemelés: Messzi Istvánról csúcsokkal emlékeztek meg a Fekécs fivérek

Ahogyan huszonkét esztendeje minden augusztusban, az idén is kiemelt versennyel emlékeztek meg Kecskeméten a szöuli olimpián ezüstérmes Messzi Istvánról, a néhai nagyszerű súlyemelőről, aki 1991-ben autóbalesetben vesztette életét.

A róla elnevezett kecskeméti sportcsarnokban a hozzá közelállók jelenlétében, minden korosztályt megmozgató viadal, az immár 22. Messzi István-emlékverseny idézte meg a magyar súlyemelés kiemelkedő alakját szombaton. „Kötelességemnek éreztem, hogy 2001-ben, mikor vezetőedző lettem a Kecskeméti TE súlyemelő-szakosztályban, emlékverseny formájában tisztelegjünk Messzi István emléke előtt, aki a barátom volt és a végzetes balesetnél én ültem mellette... – mondta el honlapunknak Bálint Csaba. – A Magyar Súlyemelő Szövetségnek köszönhetően minden alkalommal kiemelt eseményként szerepel az emlékverseny, és ez így volt idén is. Örülök, hogy az esemény fontos a szövetségnek és a versenyzőknek egyaránt, hiszen minden évben népes mezőny látogat el hozzánk és a visszajelzések alapján elmondható, hogy a rendezéssel mindenki elégedett.”

A 81 kilós békési Fekécs Szilárd, a Messzi-emlékverseny abszolút legjobbja már 304 kilónál tart összetettben Forrás: mssz.hu
A 81 kilós békési Fekécs Szilárd, a Messzi-emlékverseny abszolút legjobbja már 304 kilónál tart összetettben Forrás: mssz.hu
Most szombaton a legelégedettebbek persze a legjobban szereplő fiatalok lehettek, köztük azok, akik ki tudták használni, hogy a korosztályos élvonal kiválóságainak zöme ezekben a napokban a lengyelországi utánpótlás Eb-n, az U15-ösök és U17-esek kontinensviadalán szerepel, így Kecskeméten ezúttal nem lehetett jelen. Ott volt és parádés alakítással rukkolt ki viszont a magyar súlyemelésben egyre jelentősebb szerepet vivő Fekécs család két sarja is. A Békési TE-ben Balog Jánosnál pallérozódó fivérek közül a honi utánpótlás egyik legmarkánsabb képviselője, a 18 éves Szilárd a szokásos magas nívójú teljesítményt nyújtotta, de Kecskeméten felzárkózott mellé egy esztendővel fiatalabb öccse, Gergő is, merthogy ő is három országos korosztályos csúccsal járult hozzá az emlékverseny sikeréhez. Szilárd a felnőtt indulókat is magába foglaló teljes mezőny legkiválóbb alakítását nyújtotta, s az összetett eredményt a világcsúcshoz viszonyító számítás, az úgynevezett Robi-pontok alapján a viadal abszolút legjobbja lett. Előbb 138 kilós szakítással, majd 166 kilós lökéssel javította tovább saját rekordjait a juniorok 81 kilós kategóriájában, s módosította ezzel 302-ről 304 kilogrammra összetett magyar csúcsát, ami nemzetközileg is számottevő szintet jelent. Fekécs Gergő a serdülők 67 kilós súlycsoportjában sziporkázott: lökésben 121, majd 125 kg-ra emelte a korosztályos csúcsot, amely összetettben immár 218 kilogramm. Serdülő létére a negyedik helyen zárt a „Robiban”, csupán három juniorkorú végzett előrébb az utánpótlás abszolút lajstromában. A lányoknál hazai versenyző vitte a prímet: a Bálint Csaba-tanítvány Árva Cintia szakításban 70 kg-ig jutott, míg lökésben a 97 kg teljesítése után az országos csúcsot jelentő 100 kilogramm kifogott rajta. Így továbbra is 98 kilóval tartja a fogásnemi magyar rekordot a Kecskeméti TE 59 kilós juniorja. Fekécs Szilárd és Árva Cintia esetében az emlékverseny az egyik állomása volt az U20-as Eb-re való felkészülésnek. Mellettük Kecskeméten biztatóan szerepelt Holló Szilárd, a Kazincbarcika versenyzője is, aki 355 kg-os összetett eredménnyel adott „erős életjelet” magáról az U23-as Európa-bajnokság előtt a plusz 109 kilogrammos súlycsoportban. További korosztályos hírek SÚLYEMELÉSBEN a sportági aloldalunkon.