UtánpótlásSport December 8-án Egy nap az utánpótlásért címmel konferenciát rendez az Utanpotlassport.hu szerkesztősége a fiatalok sportjának aktuális kérdéseiről
2022. november 29.
  • instagram
Egy nap az utánpótlásért – konferencia
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2022-08-31 17:25

Vízilabda: Balogh Botond kilenc nap alatt lett kétszeres világbajnok

Kilenc nap alatt két korosztályos világbajnoki címet szerzett a hazai vízilabdázás egyik kiemelkedő ígéretévé előlépő Balogh Botond. A 16 éves pólós előbb az U18-as válogatott legfiatalabb tagjaként érdemelt ki aranyat Belgrádban a szerbek elleni döntőben, majd egyből csatlakozva az U16-os nemzeti együtteshez Voloszban is felemelhette a vb-serleget, szintén az aktuális házigazdák, a görögökkel szembeni nyertes finálé után. A BVSC-Zugló játékosa az utóbbi eseményen a csapatkapitányi szerepkört is betöltötte. Vele beszélgettünk az elmúlt hetek történéseiről.

– Tavaly U15-ös Eb-aranyat és U17-es Eb-bronzot nyertél. Azután úgy fogalmaztál, hogy nagyon büszke vagy, mert ilyen fiatalon kevesen érnek el hasonló sikereket. Akkor most mit mondasz? 

Balogh Botond kilenc nap alatt lett kétszeres világbajnok Fotó: Dobos Sándor/MVLSZ
Balogh Botond kilenc nap alatt lett kétszeres világbajnok Fotó: Dobos Sándor/MVLSZ
– Nehéz bármit is... Leginkább csak nagyon örülök. Nyár elején nem hittem volna, hogy ilyen magasra juthatok az idén. Persze, mindenképpen ott szerettem volna lenni mindkét vébén, és érmet akartam nyerni, mégis álomszerűen alakultak a dolgok.   – Miben különbözik a két arany?  – Abban, hogy az U18-asoknál epizódszerepekre számíthattam. Nem voltak annyira fontos feladataim, mint a saját korosztályomban. Persze, így is mindent hozzá kellett tennem, amit tudok. Az U16-osoknál az is kötelességem volt, hogy csapatkapitányként csapattá kovácsoljam a játékosokat.  – Ezek szerint a legfiatalabbra kevesebb felelősség hárul a válogatottban?  – Nem. Már csak azért sem, mert Belgrádba tizenhárman utaztunk, így nem volt lehetőség cserére. Ezért nem fért bele a hibázás, és a győzelemhez mindenkire egyformán szükség volt. Mindenre muszáj volt figyelnem, és százszázalékosan oda kellett tegyem magam.  – A döntőben 11–11, majd ötméteresekkel 5–4. Mindez Belgrádban a szerbek ellen. 
Balogh Botond belgrádi és voloszi vb-meccsei között csupán egy nap telt el Fotó: Dobos Sándor/MVLSZ
Balogh Botond belgrádi és voloszi vb-meccsei között csupán egy nap telt el Fotó: Dobos Sándor/MVLSZ
– Elképesztő volt! Még sosem játszottam hasonló hangulatban, ilyen közönség előtt. A tavalyi Eb-k zárt kapui után éles volt a váltás. Hát mondanom sem kell, a nézőtéren nem nekünk szurkoltak, de ebből is tudtunk erőt meríteni, és igazából csak motiváltabbak lettünk. Örök élmény marad ez a győzelem.  – Péntek este volt a döntő, vasárnap már a görögországi Voloszban kellett meccset játszanod. Mennyit pihentél?  – Elég izgalmasan alakult, mert másnap Belgrádban négy órát késett a repülőgép. Hajnali kettőre értünk Görögországba, és az eredeti program szerint reggel kilenckor játszottuk volna az első meccsünket. Szerencsémre áttették délutánra, így tudtam játszani a törökök ellen, akiket elég nehezen, 11–9-re győztünk le kezdésként.  – Igen, és akkor még nem tudtuk, hogy a törökök ilyen jók vagy ti voltatok ennyire visszafogottak.  – Az eredmény ijesztő volt, de nem ment jól a játék.   – Talán még kicsit álmos voltál az utazás után...  – Lehet! Viszont annak nagyon örülök, hogy aztán hét nap alatt rengeteg fejlődtünk!  – Olyannyira, hogy simán a négy közé jutott a csapat, és jöhetett az elődöntő. Megint a szerbek. Most 12–12, és ötméteresekkel 5–3 a javatokra. Te már tudtad, hogyan kell ezt csinálni. Mondtad is előtte a fiúknak?  – Azt mondtam, hogy eddig két büntetőpárbajban volt részem világeseményen, és egyet sem veszítettem el. Ezt sem szeretném! Öt perccel a meccs vége előtt hárommal mentek a szerbek, innen jöttünk vissza, így a lélektani előny is nálunk volt. Be is lőttük az összes ötméterest.  – Te az elsőt vállaltad és vágtad be magabiztosan. Előre meg volt beszélve, hogy te kezdesz? 
Balogh Botond az aranyérmek mellett értékes tapasztalatokat is szerzett a vb-ken Fotó: Dobos Sándor/MVLSZ
Balogh Botond az aranyérmek mellett értékes tapasztalatokat is szerzett a vb-ken Fotó: Dobos Sándor/MVLSZ
– Nem. Zoli bá' (Dávid Zoltán szövetségi edző – a szerk.) megkérdezte, hogy ki szeretne lőni. Mondtam, hogy én az elsőt szeretném. Bíztam benne, hogy ezzel előnyt és erőt adok a csapatnak. Gondoltam, belövöm, aztán mindenki látja, hogy be lehet lőni.  – De nemcsak ebben volt már rutinod, hanem abban is, hogyan lehet vb-t nyerni a rendező ország válogatottja ellen. Voloszban a görögök ellen jött a döntő, és a 12–11-es magyar győzelem. Te viszont ekkor már nem voltál teljesen egészséges. Mi történt?  – A döntő előtt belázasodtam, ezért megbeszéltük, hogy csak akkor ugrok vízbe, ha szükség lesz rám. Végig ott voltam a csapat mellett, segítettem, amiben tudtam, és szerencsére jól sikerült beszállnom is, amikor kellett. És bár én nem voltam százszázalékos, a többiek annyi extra melót tettek bele a meccsbe, hogy nyerni tudtunk.   – Milyen hangulat uralkodik a belgrádi és a voloszi medence körül, miután nem a hazai csapat emeli magasba a vb-trófeát?   – Különböző! Belgrádban az egész meccsen fütyültek a szurkolók, amikor nálunk volt a labda. Ez sokkoló volt! De miután kikaptak, a nézők és a játékosok is csendben kivonultak. Görögországban a meccs közben nem szurkoltak ellenünk a lelátóról, inkább a sajátjaikat buzdították. Viszont a mérkőzés után elég nehezen viselték a vereséget, és palackokkal is dobáltak minket.  – Ez nem volt valami sportszerű... 
A fiatal Balogh (jobb szélen) és az U18-asok öröme BelgrádbanFotó: Dobos Sándor/MVLSZ
A fiatal Balogh (jobb szélen) és az U18-asok öröme BelgrádbanFotó: Dobos Sándor/MVLSZ
– Nem, de ilyenkor gondolok bele abba is, hogy tényleg mennyiféle tapasztalattal gazdagodunk egy ilyen tornán, legyen az pozitív, vagy akár negatív.  – Az értékes tapasztalatok mellett mit adnak még neked ezek a sikerek?  – Hatalmas motivációt. Az ilyen eredmény megmutatja, hogy kifizetődő a munka, és megéri mindennap lemenni az uszodába. Továbbra is ugyanígy fogok dolgozni, és remélem, hogy lesz még hasonló sikerben részem.  – A rövid pihenés után mi vár rád?  – Visszamegyek az egyesületemhez, és megpróbálok a szezonban minél szebb eredményeket elérni a klubtársaimmal. A serdülővel és az ifivel is a bajnoki arany lesz a cél, aztán majd meglátjuk, hogy meddig jutunk.  – Mit gondolsz, hamarosan ob I-es mérkőzésen is láthatunk?  – Azért dolgozom, hogy megkapjam a lehetőséget. További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.