UtánpótlásSport December 8-án Egy nap az utánpótlásért címmel konferenciát rendez az Utanpotlassport.hu szerkesztősége a fiatalok sportjának aktuális kérdéseiről
2022. december 6.
  • instagram
Egy nap az utánpótlásért – konferencia
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2022-09-25 09:15

Kosár: az MVM-OSE Lions már nemcsak az NB I/A-csoportban, hanem az utánpótlásban is felveszi a versenyt a „nagyokkal"

A tavasszal a serdülő fiú kosárlabda-bajnokságban elért hatodik hellyel az MVM-OSE Lions a klub fennállásának legjobb eredményét érte el korosztályos szinten. Gurszky Gergő, az oroszlányi utánpótlásért felelős szakmai vezető reméli, a következő évadban megismételhetik ezt a sikert, de hangsúlyozta, roppant nehéz feladat lesz.

Három évvel ezelőtt, 2019-ben – közel harminc év után – jutott fel újra az első osztályba az MVM-OSE Lions felnőtt férfi kosárlabdacsapata, és azóta az oroszlányiak remekül helytállnak az élvonalban. A legutóbbi évadban a hetedik helyen végeztek. Az első csapat jó szereplés a helyi utánpótlásra is pozitívan hat. A Gurszky Gergő vezette U14-es fiúegyüttes az elmúlt évadban bejutott az országos döntőbe, és ott a hatodik helyet szerezte meg. Ezzel az egyesület történetének legjobb eredményét érték el az utánpótlás-bajnokságokban.

Forrás: OSE Lions
Forrás: OSE Lions
„Szerencsére évről évre egyre magasabb színvonalat képviselünk. Minden évben magasabbra tesszük a lécet, hiszen csak így tudunk folyamatosan fejlődni, és úgy érzem, az a munka, amit az ovikosártól egészen az U20-as korosztályig lefektettünk, most már kezd beérni. Jelenleg közel kétszáz igazolt fiatal kosárlabdázik nálunk, szóval a bázis is szépen gyarapodik. A serdülők között az A-döntőben elért hatodik hely is már ennek a gyümölcse. Továbbá az elsőéves U14-eseinkkel aranyérmet nyertünk a diákolimpiai országos döntőben, és ez abszolút egyedülálló a klubunk, a városunk történetében egyaránt" – mondta Gurszky Gergő az Utánpótlássportnak. Aki az U14-es és az U16-os irányítása mellett a teljes oroszlányi utánpótlásért felel szakvezetőként. „Az említett szép eredmények hatalmas lendületet adtak a gyerekeknek. A kemény munka hívei vagyunk, mind én, mind a teljes edzői stáb, és úgy tűnik, ez a hozzáállásunk kifizetődik. Extra motivációval folytathatjuk a megkezdett utat. Bízom benne, hogy a játékosoknak még sok hasonló sikerben lesz részük. Szeretnénk az új szezonban is odaférkőzni a legjobbak közé, ám ez biztosan óriási kihívás lesz." És vajon mivel sikerül felvenni a versenyt a nagy klubokkal, akadémiákkal? „Elsősorban a képzési rendszerünkkel, vagyis óvodás koruktól bevonjuk a gyerekeket, nagyon fiatalon megkapják a szükséges alapképzettséget, amelyre a későbbiekben lehet építeni. Általában a legalacsonyabb csapatok közé tartozunk – ha akadnak is magasabb játékosaink, őket rendre elviszik a nagy akadémiák – így a technikai tudásra kell alapoznunk, ha sikeresek szeretnénk lenni. Emellett a családias közegnek köszönhetően mindig remek a csapategység, és ezzel tudjuk kompenzálni az esetleges hátrányainkat." További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.