UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Súlyemelés

2022-10-10 20:09

Súlyemelés: csúcsokra is futotta az U15-U17-es ob-n

Tizenhét év alatti legjobb súlyemelőink az országos bajnoki címekért szálltak harcba a mögöttünk hagyott hétvégén Nyíregyházán, ahol az olimpiai bronzérmes főszervező, Feri Attila szakmai irányításával jól sikerült eseményen bizonyíthattak maguknak és másoknak is az U15-ös és U17-es korosztályok reprezentánsai.

A tizenöt, illetve a tizenhét esztendősök idei legfontosabb hazai megméretését szolgálta a szombat-vasárnapi utánpótlás ob, amelynek a szabolcsi megyeszékhely Atlétikai Sport Centruma adott otthont és ahol 83 indulásra jogosult leány és fiú küzdött meg a dobogós helyekért.  kecskéskarina-fiszej se A leglátványosabb produkcióval Nagy Zsolt, a Békési TE 89 kilósa szolgált, aki az U17-eseknél hat remekbe szabott gyakorlattal győzött kategóriájában, menetelése közben nem kevesebb, mint öt országos csúcsot felállítva. Szakításban a 124, majd a 126, lökésben pedig a 148 kilogrammos kolonc sikeres leküzdése ért magyar korosztályos rekordot, összetettben pedig 271, majd 274 kg vált a jelenlegi legjobb eredménynek kor- és súlycsoportjában. A nyári ifi Európa-bajnokságon nyolcadik Nagy toronymagasan lett első az abszolút rangsorban, az összteljesítményt a világcsúcshoz mérő számítás alapján, az úgynevezett Robi-pontok szerint. Mögötte a lajstrom második helyére Lepkó Bence, a REAC 81 kilogrammos versenyzője futott be, míg harmadikként a 73 kg ifi bajnoka, a Tatabányai SC-s Stavarsz Ádám végzett.   Az U17-es lányoknál Kecskés Karina, az 55 kg győztese bizonyult a teljes lista legjobbjának, még úgyis, hogy 71 kilós csúcskísérlete lökésben nem sikerült a debreceni FISZEJ SE emelőjének, viszont 157-es összetettje bőven elég volt neki az első helyhez. Mögötte a Nyíregyházi VSC 71 kilósa, Füzesi Anna érkezett be másodikként, a harmadik legjobb ifi pedig a szombathelyi Haladás VSE 59 kilogrammos versenyzője, Darabos Sára lett.  Az U15-ös fiúknál ádáz csata dúlt a végső győzelemért az egyformán a 67 kg-ban jeleskedő két tehetség, Bunász Gábor és Fekécs Gergő között. A REAC-os Bunász szakításban kereken egy mázsát teljesítve tíz kilós előnyre tett szert, s mivel lökésben a békési Fekécs kétszer sem tudott elbánni a 131 kilós – amúgy új csúcsot jelentő – teherrel, Bunászé lett a bajnoki cím, méghozzá 220 kilogrammos magyar csúccsal, amelyet az ob előtt Fekécs tartott 218 kilóval.  A serdülőknél az abszolút rangsorban ők ketten vitték el az első két pozíciót is, míg a harmadik a kisbéri Zsédely Szabolcs lett, aki a 96 kg-ban nyert 241 kilós összteljesítménnyel. A Vállalkozók SE emelője az első fogásnemben 106 kilóig jutott, egy kilóval feljebb, mint amennyivel az augusztusi lengyelországi korosztályos kontinensviadalon Európa-bajnoki aranyat szerzett szakításban.   A serdülő lányoknál a békéscsabai Garamvölgyi Kasszandra végzett az első helyen, miután 55 kg-ban bajnoki címet nyert 129 kg-os összetett eredménnyel. A nyári korosztályos Eb-n egy súlycsoporttal lejjebb, 131-gyel Eb-negyedik tini mögött a szintén 55 kilós és 127 kg-ig jutott Varga Mira, a Szegedi LSK képviselője lett a második, a kisbéri 49 kg-os Ari Éva pedig a harmadik.  

A 2022-es bajnokok: U15: lányok:  49 kg: Ari Éva (Vállalkozók SE) 105 kg (szakítás 50 kg, lökés 55 kg) 55 kg: Garamvölgyi Kasszandra (Békéscsabai SSZSE) 129 (56, 73) 71 kg: Darabos Jázmin (Haladás VSE) 119 (51,68) 76 kg: Szabadi Luca (Békéscsabai SSZSE) 110 (48, 62) plusz 76 kg: Mórocz Noémi (Békéscsabai SSZSE) 122 (54, 68) fiúk:  45 kg: Fenyő Péter (Tamási Koppány SE) 89 (41, 48) 49 kg: Borsos Áron (Kecskeméti TE) 93 (40, 53) 55 kg: Molnár Botond (SOSE) 159 (71, 88) 61 kg: Zolnai Lénárd (Oroszlányiak VSK) 176 (81, 95) 67 kg: Bunász Gábor (REAC) 220 (100, 120) 73 kg: Gulyás Milán (Békéscsabai SSZSE) 175 (75, 100) 81 kg: Máté Róbert (Szerencs) 120 (50, 70) 89 kg: Laboda Balázs (Abaújszántó) 140 (62, 78) 96 kg: Zsédely Szabolcs (Vállalkozók SE) 241 (106, 135) plusz 96 kg: Bakó Szebasztián (Kecskeméti TE) 218 (95, 123) U17 lányok:  55 kg: Kecskés Karina (FISZEJ SE) 157 (68, 89) 59 kg: Darabos Sára (Haladás VSE) 136 (60, 76) 64 kg: Király Bianka (Abaújszántó) 127 (55, 72) 71 kg: Füzesi Anna (Nyíregyházi VSC) 167 (72, 95) 76 kg: Fábián Léna (Szerencs) 132 (55, 77) 81 kg: Székely Alexandra (Kecskeméti TE) 149 (67, 82) plusz 81 kg: Mikhel Eszter (Oroszlányiak VSK) 152 (65, 87) fiúk:  49 kg: Kis Törő Péter (Ózdi SFC)  85 (40, 45) 61 kg: Szloboda Bence (Szegedi LSK) 162 (70, 92) 67 kg: Morvai Balázs (Szerencs) 177 (82, 95) 73 kg: Stavarsz Ádám (Tatabányai SC) 228 (108, 120) 81 kg: Lepkó Bence (REAC) 240 (110, 130) 89 kg: Nagy Zsolt (Békési TE) 274 (126, 148) 96 kg: Sikos Dávid (Oroszlányiak VSK) 208 (93, 115) 102 kg: ifj. Tyukodi András (Kisújszállási SSZSE) 251 (111, 140) plusz 102 kg: Mánomics Gergő (Vállalkozók SE) 276 (121, 155) 

További korosztályos hírek SÚLYEMELÉSBEN a sportági aloldalunkon.