UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2022-11-16 16:11

Elkezdődött az U21-es válogatott törökországi edzőtábora

A Gera Zoltán szövetségi edző vezette U21-es labdarúgó-válogatottnak elkezdődött a törökországi edzőtábor, amelyben két felkészülési mérkőzés is vár a fiatalokra.

A héten Törökországban edzőtáborozik a magyar U21-es labdarúgó-válogatott, amelyre két felkészülési összecsapás is vár a héten:

a fiatalok csütörtökön Azerbajdzsán, vasárnap Dánia korosztályos legjobbjaival kerülnek szembe. 

Az MLSZ tájékoztatása szerint az összetartás vasárnap kezdődött meg Telkiben: hétfőn délelőtt az MLSZ edzőközpontjában a csapat egyik fele regenerációs gyakorlatokat végzett, a másik fele teljes értékű edzésen vett részt. A keretben voltak változások, Senkó Zsombor és Horváth Krisztofer nem tudott elutazni a csapattal, helyükre Őri Levente, Vitális Milán és Németh Dániel került, így végül 25 játékos utazott el hétfőn délután Törökországba.

„Az első napon a szeptemberben már gyakorolt taktikai elemeket ismételtük át, amire azért is szükség volt, mert hét új játékos szerepel a keretben, ők most találkoztak először az alapelveinkkel – nyilatkozta a hazai szövetség honlapjának a szövetségi edző, Gera Zoltán. – Továbbra is keressük az egyes posztokra az ideális játékosokat, valamint igyekszünk minél erősebb csapategységet építeni, mert ez elengedhetetlen a taktikai elemek megfelelő végrehajtásához a pályán. A csütörtöki, Azerbajdzsán elleni mérkőzésen szeretnénk játékban előrelépni, eredményességben pedig folytatni a szeptemberi mérkőzéseken kezdett sorozatot.”

Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok:
Hegyi Krisztián (West Ham United)
Molnár Zsombor (Dorog)
Őri Levente (Ferencváros)

Védők:
Szabó Alex (Bp. Honvéd)
Balogh Botond (Parma)
Alaxai Áron (Csákvár)
Iyinbor Patrik (Vasas)
Debreceni Ákos (Siófok)

Középpályások:
Kállai Kevin (Mezőkövesd)
Szabó Bálint (Újpest FC)
Bényei Ágoston (DVTK)
Kosznovszky Márk (Kozármisleny)
Mario Lucas Simut (Haladás)
Kata Mihály (MTK Budapest)
Bocskay Bertalan (Bp. Honvéd)
Komáromi György (Puskás Akadémia)
Benczenleitner Barna (ETO FC)
Vitális Milán (ETO FC)

Támadók:
Vancsa Zalán (Lommel)
Kocsis Dominik (Bp. Honvéd)
Kovács Mátyás (MTK Budapest)
Tóth Milán (Sturm Graz II)
Szalay Szabolcs (ZTE)
Katona Bálint (Kecskeméti TE)
Németh Dániel (ZTE)

(A kiemelt kép forrása: MLSZ)