UtánpótlásSport December 8-án Egy nap az utánpótlásért címmel konferenciát rendez az Utanpotlassport.hu szerkesztősége a fiatalok sportjának aktuális kérdéseiről
2022. december 9.
  • instagram
Egy nap az utánpótlásért – konferencia
Keresés:

Sportágak

Kerékpársportok

2022-11-17 11:43

„Most már nyerni szeretnék!” – Vas Kata Blanka

A 21 éves olimpikon kerékpáros, Vas Kata Blanka idén harmadik lett a cyclocross Európa-bajnokságon, az ezüst- és bronzérmeket azonban mihamarabb aranyra cserélné.

Az olimpikon Vas Kata Blankának nincs sok ideje a pihenésre, az elmúlt hónapokban számos versenyen állt rajthoz, legnagyobb sikerét pedig a november eleji, belgiumi felnőtt terepkerékpár Európa-bajnokságon érte el, amelyen bronzérmet szerzett. A fiatal a szakág világkupa-sorozatában is szerepel, két ötödik hely után pedig a múlt hét végi, hollandiai állomáson hatodikként ért célba.

„Most már nyerni szeretnék! – idézi az MTI-nek nyilatkozó Vas Kata Blankát a Csupasport oldala; aki tavaly második volt az Eb-n, az U23-as korosztályban pedig a terepkerékpár mellett hegyikerékpárban és országúton is van érme világversenyről. Már sokszor álltam dobogón, és voltam viszonylag közel a győzelemhez. A harmadik hellyel most messze voltam a sikertől: Fem van Empel technikai problémája ellenére is visszaért az elejére, és nyert is. 

Nem tehetek mást, bízom benne, hogy jövőre még többet fejlődöm. Egyszer eljön az én napom!”

Az SD Worx kerékpárosa úgy gondolja, sok tapasztalatot szerzett az elmúlt időszakban.

„Eddig nem nagyon értettem, hogy mi is történik egy versenyen, most már egyre jobban látom. A legjobb helyen vagyok, hogy mindenben előrelépjek” – magyarázza. és hozzáteszi: jövőre jobb teljesítményt vár magától.

A nyilatkozatában arra is kitért, hogy a cyclocross megy neki legjobban, de a hegyikerékpárt és az országútit is szereti, és élvezi, hogy tudja váltogatni a szakágakat, elkerülve ezzel a monotonitást. Ráadásul a hosszú országúti versenyek segítenek növelni az állóképességét, ez a többi szakágban is hasznára válhat a későbbiekben.

(A kiemelt kép forrása: Csupasport)