UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2022-11-18 09:08

Jó úton jár az UTE és a MAC az U14-esek között

Több mint egy hónapja tartanak az U14-es élvonalbeli jégkorongbajnokság felsőházának küzdelmei, a vezető szerepet pedig egyértelműen magához ragadta a korosztály legutóbbi kiírásának két döntős egyesülete, az UTE és a MAC Budapest.

Szeptember első felében az U14-es korosztálynak is elkezdődött a kvalifikációs sorozat, amely során a felsőházas helyekről döntöttek egymás között a korosztályos jégkorongcsapatok. A szezon első szakaszában több csapat is megcsillogtatta a tudását, a korosztályban a legutóbbi évad döntőjét vívó MAC Budapest és UTE az őszi szezont is remekül kezdte: előbbi hatból hat, utóbbi hétből hét győzelemmel abszolválta a kvalifikációt, de egy harmadik fővárosi együttes, a Vasas sem szégyenkezhetett, ők a sikereik mellett mindössze egyszer kaptak ki.

Az alapszakasz rögtön a felsőházba két hibátlanul bejutó együttes összecsapásával kezdődött: rangadóhoz méltó meccsen az UTE idegenben diadalmaskodott, szétlövés után. A bajnokság immár több mint egy hónapja tart, az újpestieknek azonban azóta azóta sem volt szorosabb mérkőzésük – érdemes még kiemelni az Ifj. Ocskay Gábor JA elleni, idegenbeli 5–3-as sikert, ám ezeken kívül

12–2-es, 11–2-es és 8–1-es, magabiztos győzelmek állnak az újpestiek neve mellett.

A legutóbbi döntő másik résztvevője is jó úton jár: a MAC Budapest a már említett UTE elleni szétlövéses vereség óta három sikert aratott, és tapad az éllovasra.

Ha az egyéni teljesítményeket vizsgáljuk, szintén újpesti élovast találunk: Baróti Bence öt meccsen már tizenöt pontot szedett össze, de a fehérvári Rákosi Máté és a szintén UTE-s Yasen Nauras sem szégyenkezhet (13–13).

Az alapszakasz hosszú, esélyt latolgatni egyelőre nem érdemes, ám az erőviszonyok szép lassan körvonalazódnak, a tárgyalt két csapat pedig jó úton jár, hogy ismét az alapszakasz – és végül a teljes bajnokság – első helyein végezzen.

(Kiemelt kép: az U14-es újpesti csapat a vezetőedzőjükkel, Markó Istvánnal, néhány U15-ös fiatal klubtársukkal kiegészülve. Forrás: Újpesti Jégkorong Akadémia)