UtánpótlásSport
2024. október 4.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2022-11-24 11:30

Elfogadták az utánpótlás-válogatottak felkészülési programját

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Elnöksége elfogadta az utánpótlás kajak és kenu válogatott következő idényre vonatkozó felkészülési programját: a fiatalok fő versenye 2023-ban is az ifjúsági, U23-as világbajnokság lesz.

A sportági szövetség hivatalos honlapjának beszámolója szerint az eredmények alátámasztják, hogy a magyar utánpótlás jelenleg világelső a kajak-kenu sportágban. A magyar küldöttség a belgrádi Európa-bajnokságon 10 arany-, 7 ezüst- és 3 bronzéremmel az éremtáblázat élén végzett, a korosztályos világbajnokságon minden idők legjobb szereplését könyvelhette el, 21 arany-, 13 ezüst- és 6 bronzérem volt a termés, a pozsonyi Olimpiai Reménységek Versenyéről pedig 64 érmmel térhetett haza, amelyből 29 volt arany. 

A szakvezetés célja, hogy az utánpótlás 2023-ban is megtartsa pozícióját a világ közvetlen élvonalában,

és az Elnökség keddi ülésén el is fogadta Makrai Csaba és Foltán László utánpótlás szövetségi kapitányok felkészülési tervét a következő szezonra – olvasható a kajakkenusport.hu-n.

Kiderült, az idén legjobban teljesítők bekerültek a "Los Angeles keretbe", amelynek tagjai az eddig elért eredmények alapján jó eséllyel akár már párizsi, de inkább a 2028-as olimpiai csapatban helyet kaphatnak.

Ami a kajak szakágat illeti, Makrai Csaba, az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya elmondta, az eredményesség fenntartása több tényezőtől is függ.

"Jövőre is a lehető legjobb csapattal és a lehető legjobb formában szeretnénk részt venni a fő versenyeken. Meg kell várnunk azonban, hogy sikerül a felkészülés és hogy milyen lesz a nemzetközi mezőny. Az ifiknél összesen öt idei világbajnokunk marad a korosztályban, illetve a serdülők közül is sokan már idén bizonyítottak, és vannak még tehetséges fiatalok, akiket be lehet építeni. A vb időpontja sűríti a felkészülést, mivel nem lesz annyi időnk a csapathajók gyakorlására. Több csapathajós összetartás lesz, illetve ezeken túl is lesznek közös összetartó edzések, hogy megtaláljuk a legjobb négyeseket és párosokat."

 

Kajak Los Angeles keret:
Kurucz Levente (Plastex Kanizsa KKSE), Hidvégi Hunor (Tatai Hódy Sportegyesület), Panyik Zsombor (MTK), Ozsgyáni Bence (MVM Szegedi Vízisport SE), Keller Gergő (Kajak-Kenu Club Szarvas), Tamási Zsombor (Szolnoki KKSE), Opavszky Márk (MTK), Vajda Bence (Atomerőmű SE), Szántói Szabó Tamás (Vasas SC-ARC-S Group), Szakács Botond (KSI SE) Mizsér Márk (Lágymányosi Spari Vízisport), Erdélyi Tamás (Graboplast Győri Vízisport SE), Fodor Bence (KKNKKA), Hidvégi Zalán (Tatai Hódy Sportegyesület), Kiskó Réka (KSI SE), Rugonfalvi-Kiss Janka (KKNKKA), Nemes Réka (KKNKKA), Szellák Szabina (DKSE Dunaújváros), Dráviczki Dóra (KKNKKA)

 

A kenu szakág kapcsán Foltán László, az utánptlás válogatott szövetségi kapitánya osztotta meg a felkészüléssel kapcsolatos meglátásait a sportági szövetség honlapjával.

"Számukra áprilisig minden hónapban lesznek edzőtáborok, illetve különféle mérések, tesztek. Ezekből lesz egy csomó adatunk, amelyekből aztán tudunk építkezni a jövőben. Az ifjúsági, serdülő keretnek két téli és egy tavaszi edzőtábora lesz, ezeknél igyekeztünk figyelembe venni az iskolai szüneteket is. Az mindenképpen látszik, hogy elindult egy fejlődés, különösen a hozzáállásban. Persze, mindig van feljebb, de szerintem jól építkezünk."

 

Kenu Los Angeles keret:
Kollár Kristóf (Atomerőmű SE), Molnár Csanád (MVM Szegedi Vízisport SE), Uhrin Dávid (Lágymányosi Spari Vízisport), Gönczöl Laura (Pacs-Pacs SE), Opavszky Réka (Pacs-Pacs SE)
 

 

Az utánpótlás főbb versenyei 2023-ban:
Május 5-7., Szeged: I. U23 válogató, ifjúsági tájékoztató
Május 20-21., Szolnok: I. ifjúsági válogató
Május 26-28., Győr: Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokság
Június 15-17., Szeged: II. ifjúsági, U23 válogató
Június 23-24., Sukoró: Magyar Kupa
Július 6-9., Auronzó: ICF ifjúsági, U23 világbajnokság
Július 13-16., Slavonski brod: ECA maraton Európa-bajnokság
Július 27-30., Montemor-o-Velho: ECA ifjúsági, U23 Európa-bajnokság
Július 27-30., Szeged: Gyermek, kölyök magyar bajnokság
Augusztus 3-6., Szeged: Serdülő, ifjúsági, U23 magyar bajnokság, ORV válogató
Augusztus 31. – szeptember 3., Vejen Kolding: ICF maraton világbajnokság
Szeptember 8-10.: Olimpiai Reménységek Versenye

(Kiemelt kép: Makrai Csaba. Forrás: kajakkenusport.hu)