UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2023-02-25 13:25

Örök emlék marad Dúzs Gellértnek az NB I-es debütálás

A 21. születésnapján debütált az NB I-ben a Budapest Honvéd kapusa, Dúzs Gellért, aki a csapata honlapjának nyilatkozott az emlékezetes este után.

Emlékezetes marad a péntek este a Budapest Honvéd kapusának, Dúzs Gellértnek, aki a 21. születésnapján debütált az NB I-ben. A fiatal a Mezőkövesd elleni bajnokin kapta meg a bizalmat, amit kapott gól nélküli meccsel hálált meg. A játékos a találkozó után a fővárosi klub honlapjának nyilatkozott.

„Izgalmas órák vannak mögöttem, a nap folyamán volt bennem egy kis versenydrukk, de amint kisétáltam a pályára és megnéztem a hálót, illetve a lécet, ebből minden odaveszett. Úgy érzem, hogy ez egy nagyon jó nap, jobb születésnapot nem is kívánhattam volna – mondta Dúzs. – Fantasztikus volt a szurkolók előtt védeni, az, hogy minden pillanatban, amikor lehetőségük adódott, akkor a nevemet kiáltották, az hatalmas segítséget nyújtott és még nagyobb magabiztosságot kölcsönzött a 90 perc alatt. Nagyon köszönöm nekik azt, amit tettek értem!”

A fiatal a csapat teljesítményét is értékelte a 0–0-ra végződő találkozón. A teljes interjú ITT olvasható.

(A kiemelt kép forrása: honvedfc.hu)