UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2023-03-02 20:33

Nívós erőfelmérőn jártak a magyar fiatalok

A magyar junior és ifjúsági ökölvívó-válogatott is részt vett a romániai Aradon megrendezett Dracula Openen, a népes mezőny ellenére pedig három magyar fiatal is aranyéremmel térhetett haza.

Fokozatosan érkeznek az egyre komolyabb megméretések az utánpótláskorú magyar ökölvívóknak, akik közül a junior és az ifjúsági válogatott február utolsó hetében a romániai Dracula Openen szerepelt, amelyen huszonhat ország több mint 300 bokszolója vett részt.

A csapatból húzónevek hiányoztak, mások mellett a tavalyi junior Eb-aranyérmes Nileborg Krisztián és az ifjúsági vb-ezüstérmes Gémes Levente sem tudott elutazni Aradra. Ennek ellenére megmutatták a magyar fiatalok, hogy a nemzetközi mezőnyben is számolni kell velük: az ifik között a fiúknál két bronz-, a lányoknál két-két ezüst- és bronzérem született, a junioroknál pedig első, második és harmadik helyezésből is három jutott a versenyzőinknek. Aranyérmet Rába Noémi (52 kg), Kapcsos Vivien (75 kg) és Váradi Sándor (75 kg) nyakába akasztottak.

Az egyetlen idei utánpótlás-vb a juniorokra vár, novemberben Mexikóban állhatnak a nagyszínpadra a legjobb korosztályos ökölvívók; a korosztály fiúválogatottjának, Törteli Ferencet kérdeztük az esemény után.

„Nagyon erős megméretésen vagyunk túl, az esztendőből az Eb és a vb mellett talán még a Bornemissza-emlékverseny lesz hasonló kaliberű – kezdi a szakember. – Komoly boksznemzetek képviseltették magukat, így a fiataljaink színvonalas meccseken gyűjthették a tapasztalatot. A tavalyi csapatból másodévesként maradt néhány versenyzőnk, a serdülőktől felkerülő bokszolókkal pedig már az év első hónapjaiban is ismerkedtünk, dolgoztunk közösen.

Biztató formát mutattak az új embereink, ami az eredményekben is megmutatkozott.

Váradi Sanyi három meccset is megnyert, a döntőben grúz ellenféllel szemben diadalmaskodott; nagyon örültünk neki, jó képességű srácról van szó. Az utánpótlás Magyar-kupán látom majd először egyben az egész társaságot, fontos válogató lesz, ahogy a Bornemissza is kiemelt jelentőségű, nem sokkal később pedig már az Eb következik. Sűrű a program, nyáron pihenőt is kapnak majd a gyerekek, hogy újult erővel vághassunk a vb-felkészülésbe.”

A Dracula Open dobogósainak listája ITT böngészhető.

(A kiemelt képen: a Dracula Openen résztvevő magyar csapat egy része / Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség)