UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2023-05-22 18:44

A mieink úsztak a legjobban a serdülők V4-es viadalán

A várakozásnak megfelelően szerepeltek a magyarok a Visegrádi négyek serdülőkorú úszóinak hétvégi lengyelországi válogatott versenyén, amelyen csapatunk magabiztosan diadalmaskodott.

A 14-15 éves lányok és a 15-16 éves fiúk alkotta, együttesen 24 tagú válogatottunk az ugyanezeket a korosztályokat képviselő cseh. lengyel és szlovák V4-es csapatokkal küzdött meg az Olimpiai Reménységek Versenyén, amelynek ebben az esztendőben a lengyelországi Gliwice adott otthont.

Fiataljaink a korábbi években megszokott remek produkciókkal rukkoltak elő, amint arról a csapatvezető Selmeci Attila, a szövetség szakfelügyelője honlapunknak a hazaérkezést követően beszámolt.

„Nemzetenként minden számban ketten indulhattak, ami azt jelenti, hogy mindig nyolcan-nyolcan versenyeztek három etapban az időfutamokban, szombat délelőtt, délután, majd a vasárnapi matinés program keretében – mesélte a szakember. – Az olimpiai pontrendszer alapján számították be a helyezéseket, vagyis a győztes 9 pontot kapott, utána hetet a második, hatot a harmadik, végül egy pontot ért a nyolcadik pozíció. Bár egyénileg is osztottak érmeket, a végső sorrendet a fiú- és lánycsapatok összesített pontszáma adta ki nemzetenként.

Örömmel mondhatom, hogy ismét a magyar csapat került ki győztesen ebből a rangos versenyből, első helyen végzett fiataljaink nyolcvan ponttal előzték meg a második lengyeleket és még többel a cseheket és szlovákokat.”

Selmeci Attila szerint ez a nyolcvan pont elég jelentős differencia, amelynek megszületéséről ezt mondta:

„Fokozatosan egyre nagyobb előnyre tett szert serdülőválogatottunk, s egy kivétellel - a 4x100-as fiú vegyes váltó kapott ki hajszállal a házigazdák négyesétől – a váltókat is behúztuk, szóval eredményesen szerepeltek megint a mieink.”

A tatabányai Jackl Vivien négy egyéni aranyával a V4-es viadal abszolút legeredményesebb úszója volt
Forrás: tatabanyaivse.hu

A csapatvezető kitért az egyéni teljesítményekre is. 

„Természetesen azért külön is kiszámolja az ember, hogy ki mit nyújtott az egyes számokban, s jó néhány kimagasló eredményünk akadt.

Említésre méltó a fiúk közül Bagi Zoltán, aki több számban is tudott nyerni pillangón, Kovács Botond vegyesen és háton remekelt, Papp Sebestyén 50 háton, Zanyi Ferdinánd 400 vegyesen érdemelt ki aranyérmet. Kakuk Koppányt említeném még, aki jól úszott váltóban és egyéniben is.  A legeredményesebb, és nemcsak a lányok között, hanem a teljes mezőnyt tekintve is, Jackl Vivien volt, ő négy egyéni számban - 200 pillangón, 400 és 800 gyorson, valamint 400 vegyesen – is győzött, Szabó Dóra háton, Lakó Dorina gyorson és pillangón úszott nagyon szépen és hatékonyan, Zámbó Virág 100 pillangón nyert, Megyesi Vanda mellúszásban volt eredményes, míg Szabó Lilla háromszor is felállhatott a dobogóra.”

Legközelebb pedig, s ezt már mi tesszük hozzá, fiataljaink hazai vízben, a serdülők országos bajnokságán bizonyíthatnak Kaposváron, június 21. és 24. között.

(Kiemelt képünkön: a gliwicei viadalon szerepelt magyar serdülőválogatott Forrás: tatabanyaivse.hu)