UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2023-05-22 08:59

Duplázott az FTC az U15-ös korosztályban

Mindent vitt az U15-ös korosztályban a Ferencváros: a fővárosi klub a fiú- és a leánybajnokságban is megnyerte a felsőház küzdelmeit.

Szépen sorban véget érnek a korosztályos kézilabda-bajnokságok, a múlt hét végén az U15-ös bajnokságok utolsó fordulóját rendezték meg. A fiúk és a lányok is A-, B- és C-csoportokra osztva kezdték meg az első osztályú bajnokság alapszakaszának küzdelmeit szeptember második felében. A lebonyolítás a többi korosztályos pontvadászathoz képest eltérő volt, hiszen a csoportküzdelmek során minden csapat „vendégül látta” az ellenfeleit az egyik fordulóba, amelynek keretein belül az együttesek fejenként két mérkőzésen léptek pályára. A csoportokban elért helyezések alapján alakult ki a felső-, a középső és az alsóház mezőnye.

A fiúk felsőházas küzdelmei március első felében kezdődtek Budakalászon, majd szegedi, veszprémi, tatabányai és fővárosi forduló következett.

A hibátlan csoportkört záró Ferencváros tavasszal sem lassított, és már bajnokként kaptak ki először, az utolsó fordulóban a – szintén hibátlan csoportkört záró, végül a harmadik helyen végző – Veszprémi KKFT ellen.

Ezüstérmet a Pick Szeged korosztályos együttese ünnepelhetett, amely mindössze egy ponttal előzte meg a már emlegetett veszprémieket, illetve a Budakalászt.

Akcióban az FTC U15-ös fiúcsapata (fehérben) Forrás: fradi.hu

A lányoknál szorosabban alakult a bajnoki címért zajló versenyfutás: az őszi szezont csoportgyőztesként záró DVSC, FTC, Győri ETO hármasból végül az utóbbi kettő ért oda az arany- és az ezüstérmes helyre. A két csapat között az utolsó, szegedi forduló előtt mindössze egy pont volt a különbség a Ferencváros javára; az FTC az utolsó előtti meccsén a Kecskemét gárdáját győzte le, a következő mérkőzésen viszont a győriek kikaptak a DVSC-től, így

eldőlt, hogy a lányok között is a fővárosiak ünnepelhetnek,

akik tavaly még „csak” a korosztály fiúbajnokságában értek a csúcsra, a lányoknál másodikak lettek, idén viszont duplázni tudtak.

(Kiemelt képünkön: ünnepelnek az FTC U15-ös leánycsapatának tagjai Forrás: fradi.hu)