UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2023-05-26 20:45

Szilágyi Benjámin a nyáron visszatér a Pick Szegedhez

A 20 éves kézilabdázó, Szilágyi Benjámin egy év kölcsönjáték után tér vissza a NEKA-tól az NB I második helyén álló Pick Szegedhez.

A Nemzeti Kézilabda Akadémia NB I-es csapatának jobbszélsője, Szilágyi Benjámin a OTP Bank-Pick Szeged kölcsönjátékosaként két éven át szerepelt volna Balatonbogláron, de nyártól visszatér és újra nevelőklubjában szerepel – írja a NEKA honlapja. A juniorválogatottban is szereplő kézilabdázóra – aki idén az eddigi 25 élvonalbeli mérkőzésen 61 gólt szerzett – az első csapatnál számítanak a következő szezontól.

„Nagyon sok mindent köszönhetek a NEKA-nak, remekül éreztem magam, sokat tanulhattam, és olyan meccseken szerepelhettem, amiket soha nem fogok elfelejteni – mondja Szilágyi. – Kezdetben a célunk a biztos bennmaradás volt, de ez megváltozott; minél előrébb szeretnénk végezni a tabellán. Úgy gondolom, fizikálisan és mentálisan is sokat fejlődtem ebben az évben, a körülmények adottak voltak a zavartalan munkához. Örömmel gondolok majd erre az évre. Mindig is az volt az álmom, hogy a Szeged felnőttcsapatában szerepeljek, most megadatik ez a lehetőség; szeretnék élni vele.” 

(Kiemelt képünkön: Szilágyi Benjámin Forrás: NEKA)