UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2023-06-02 20:26

Kialakultak a korosztályos bajnoki döntők párosításai

Véget ért a korosztályos kézilabda-bajnokságok négyes döntőinek első napja, az elődöntőket követően pedig kialakultak a finálék párosításai.

Eljött a várva várt pillanat, az alapszakasz május végi befejeződése után elkezdődött a legidősebb korosztályok számára megrendezett négyes döntő. A fiúknál Gyálon találkoztak pénteken az U18-as és az U20-as bajnokság legjobbjai, míg a lányoknál Szigetszentmiklós ad otthont a Final Fournak. 

A kétnapos esemény első felében az elődöntőkre került sor, amelyben minden korosztálynál a Keleti és Nyugati csoport első két helyezettje lépett pályára. Az U20-as férfibajnokságban az egyik elődöntőben fővárosi csapatok találkoztak: a tavaly ezüstérmet szerző PLER-Budapest a Budai Farkasokkal találkozott, és a 11-szer beköszönő Dévényi Róbert vezérletével hat góllal nyert, így idén is szerencsét próbálhatnak a döntőben. A másik ágon a NEKA három találattal szerzett többet a Pick Szegednél; a balatonbogláriak a hibátlan alapszakasz után tovább robognak, izgalmas fináléra van kilátás. Az U18-as fiúk között – már ha ebben az esetben lehet ilyenről beszélni – dupla megepetés született, hiszen a két alapszakaszgyőztes kikapott, a másodikak egyaránt bejutottak a döntőbe: a Ferencvárost a BFKA-Veszprém múlta felül, amelyben Barna János Dániel 12 találatig jutott. A nap legizgalmasabb végjátékát hozta a NEKA és a Békési FKC összecsapása: a balatonboglári akadémisták az utolsó percben egyenlíteni tudtak, ám a békésiek az utolsó másodpercben is betaláltak, a 11 gólig jutó Kovács Rajmund lőtte be a csapatát a szombati fináléba.

Az U19-es lányok között az elődöntők eltérő forgatókönyvet hoztak. Az FTC és a DKKA mérkőzését a fővárosiak két góllal nyerték meg: 13 perccel a vége előtt még döntetlen volt az állás, ám a budapesti együttes elhúzott a hajrában, az utolsó percekre már nem maradt kérdés a győztes kiléte. A ferencvárosi Himer Laura 11 hetesből 10-et értékesített, kulcsszerepe volt a döntőbe jutásban. A NEKA és a DVSC találkozója még simábban alakult, a második félidőt 19–12-re nyerték meg aNemzeti Kézilabda Akadémia növendékei. Az U17-esek között a balatonbogláriak az FTC-vel találkoztak a pénteki programban, és a négygólos sikerükkel továbbra is százszázalékosak maradtak az évadban, míg a DVSC a Győri ETO-t múlta felül a 10 gólig jutó Bristyán Dorina vezérletével.

A korosztályos élvonalbeli bajnoki elődöntők eredményei (június 2.)

Fiúk (Gyál):

U20

PLER-Budapest (1.)–Budai Farkasok (2.) 35–29

NEKA (1.)–OTP-Bank Pick Szeged (2.) 30–27

U18

Ferencváros (1.)–BFKA-Veszprém (2.) 31–34

NEKA (1.)–Optimum Solar-Békési FKC (2.) 32–33

Lányok (Szigetszentmiklós):

U19

Ferencváros (1.)–Dunaújvárosi KKA (2.) 29–27

NEKA (1.)–DVSC-Schaeffler (2.) 31–22

U17

NEKA (1.)–Ferencváros (2.) 32–28

DVSC-Schaeffler (1.)–Győri Audi ETO (2.) 34–29

A döntőket és a bronzmérkőzéseket szombaton rendezik, mindkét helyszínen 15 és 17 órai kezdettel.

(Kiemelt képünkön: Barna János Dániel volt a négyes döntők első napjának legeredményesebbje Fotó: Wolf Attila, BFKA, archív)