UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2023-07-17 09:03

Hősies küzdelmek a korosztályos maratoni Eb-n

A kajak-kenusok maratoni szakágának Európa-bajnokságát Horvátországban rendezték meg, az eseményen pedig a felnőttek mellett az ifjúsági és az U23-as korosztály legjobbjai is vízre szálltak. A magyar sikerek természetesen idén sem maradtak el.

A horvátországi Slavonski Bród adott otthont az idei maratoni kajak-kenu Európa-bajnokságnak, július közepén. A felnőttek mellett a kontinens legjobb korosztályos versenyzői is vízre szálltak:

az ifik és az U23-asok között összesen 24 magyar fiatalnak szurkolhattunk,

akik nem szokványos körülmények között teljesíthettek, hiszen a futamokat állóvíz helyett a Száva folyón rendezték.

Az első napon rögtön több magyar éremnek is tapsolhattunk: az eseményt elindító C1 11,8 kilométeren Kis-Batka Imola remekül kezdett, a táv felénél már egyperces előnnyel haladt a spanyol riválisa és a még serdülő korú Kis-Batka Iringó előtt. Imolának az ellenfeleken kívül egy szerencsétlen sérüléssel is meg kellett küzdenie, az utolsó futószakasznál a jobb bokája bánta a rossz lépést. A fiatal azonban hősiesen küzdött, és a történtek ellenére is fölényesen győzött; Iringó harmadikként ért célba. Aznap az ezüstből is kijutott a magyar küldöttségnek, szintén az ifik között Kmetyó Klaudia K-1 rövidkörön lett második. Hozzá hasonlóan ezüstérmet szerzett Pluzsik Mihály, C-1 15,4 kilométeren.

A folytatásban sem lassítottak a fiatalok, az ifik között első helyen ért célba a Gyányi Milán, Dózsa Zsombor alkotta páros ifjúsági férfi C2 15,4 kilométeren, míg Szerafin Zsófia ifjúsági női K1 19 kilométeren védett címet; ugyanebben a számban Reisz Janka bronzérmet nyert. Az első U23-as érmet Sellyei Csanád szerezte, aki rendkívül izgalmas hajrá után másodikként ért célba K1 26,2 kilométeren.

Az ifi Kékesi Árpád K1 22,6 kilométeren állhatott fel a dobogó harmadik fokára, Reisz Janka és Kmetyó Klaudia viszont aranyérmet zsebelt be K2 19 kilométeren; ezen a távon harmadik lett Dékány Lili és Szmrtyka Hannah. A végére még egy ifiérem maradt: a tikkasztó melegben Kékesi Árpád és Zemen Dániel duója bírta a legjobban a K2 22,6 kilométert. 

A részletes eredmények ITT böngészhetők.

(Kiemelt képünkön: Reisz Janka és Kmetyó Klaudia Forrás: MKKSZ)