UtánpótlásSport
2024. július 14.
  • instagram
Junior férfi kézilabda Európa-bajnokság, Szlovénia
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2023-08-02 21:23

Célegyenesben a serdülők Eb-felkészülése

Romániában járt a korosztályos Eb-re készülő serdülőválogatott, amelynek vezetőedzője, Dorkó Péter nyilatkozott a felkészüléssel kapcsolatban.

Maribor lesz a házigazdája a serdülőkorú ökölvívók idei Európa-bajnokságának, ami augusztus 15-én kezdődik. A korosztály hazai válogatottja többször is találkozott már idén, legutóbb pedig Romániába látogattak, ahol a helyi serdülőkkel találkoztak.

A szörényvári túra nagyon hasznos volt a felkészülés szempontjából, a versenyzők sok páros gyakorlatot végeztek, kesztyűzni is tudtak

 – mondja a korosztályos vezetőedző, Dorkó Péter. – Jöttek ki olyan hibák, amiken még van idő javítani, ezt a következő héten igyekszünk megtenni. Izgatottam várom az Európa-bajnokságot, hiszen több elsőéves serdülőversenyzőnk indul a tornán, nekik jó teszt lesz az esemény. A tervek szerint húsz fiatallal indulunk, és szeretnénk a tornán legalább ennyi meccset is nyerni. Persze reménykedem abban, hogy érmekkel térünk haza Mariborból, a tapasztalatokat pedig magunkkal visszük a következő versenyekre.”

Az utazás előtt a válogatott a tatai edzőtáborban készül majd.