UtánpótlásSport
2024. május 22.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tollaslabda

2023-08-03 14:58

Nyolc magyar fiatallal indul az U17-es Eb

Pénteken kezdődik Litvániában az U17-es tollaslabda Európa-bajnokság; a kontinensviadalon nyolc magyar fiatalnak szurkolhatunk.

Harmincöt ország több mint háromszáz versenyzője ragad ütőt a pénteken kezdődő U17-es tollaslabda Európa-bajnokságon, aminek Litvánia fővárosa, Vilnius ad otthont. A mezőnyből a korosztály magyar képviselői sem hiányoznak, akik az év első felében az idősebbek között is megmutatták, hogy számolni kell velük, sorban gyűjtötték az érmeket az országos bajnokságokon.

A csapatba nyolc fiatal került be, akik már a helyszínen várják a kezdést: péntektől a csapatversenyt rendezik meg, ez a blokk jövő keddig tart, majd következnek az egyéni számok. A magyarok Franciaország, Wales és Bulgária korosztályos legjobbjaival találkoznak a csapatverseny során, a hazai szövetség főtitkára, Joó Melinda szerint pedig a versenyzők izgatottan készülnek a megméretésre.

„Tegnap érkeztünk meg Vilniusba, ma két edzéssel hangolnak a fiatalok, holnap reggeltől pedig kezdődik a csapatverseny. A papírforma alapján a franciák kiemelkednek a négyesünkből, emellett a másik két ellenfelünk is jó erőkből áll, de

nem feltett kezekkel mennek majd fel a pályára a játékosaink

 – mondja a főtitkár. – Számos U17-es nemzetközi versenyen szerezhettek tapasztalatokat a fiatalok, többek mellett Belgiumot, Szerbiát, Csehországot és Horvátországot is megjárták. Túl sok pihenőjük a nyáron nem volt, az edzőtáborok sorát Cegléd zárta, annak végeztével utaztunk el. A csapat többsége már szerepelt Eb-n, Balogh Ádám és Csernyánszki Balázs viszont most debütál majd. Mindenki nagyon izgatott, már-már megilletődve kezdték a napot, de szerintem hamar felveszik a tempót és a verseny hangulatát. A célunk, hogy a csoport második helyét megszerezzük, egyéniben pedig a negyeddöntők elérése már nagyon örömteli lenne ebben a sűrű mezőnyben!”

A magyar csapat a litvániai U17-es tollaslabda Európa-bajnokságon:

Lányok:
Dorozsmai Hédi, Karalyos Etelka, Pinke Anna, Szabó Zsófia

Fiúk:
Balogh Ádám, Csernyánszki Balázs, Mesterházy Milán, Palkovics Péter

(Kiemelt képünkön: a magyar csapat már Litvániában várja a kezdést Forrás: MTLSZ)