Pingpongberkekben az egyik legnagyobb tehetségnek tartják a 11 éves Kizakisz Georgiosz Nikolaoszt. A Mol Alapítvány által támogatott asztaliteniszező-palánta négyszeres korosztályos bajnok, s általános iskolásként már a felnőttek ellen is igencsak jól helytáll. Nagy célja az olimpiai részvétel, de ehhez még rengeteg nemzetközi rutinra kell szert tennie, valamint az sem ártana, ha több edzőpartnerrel készülhetne.
Asztalitenisz
Asztalitenisz: ki az a Lu Kai-yang?
A férfiak szövetségi kapitánya, Aranyosi Péter elmondta, a Magyar Asztalitenisz-szövetség szándéka, hogy honosítsa a 17 éves kínai játékost, Lu Kai-yangot, aki április óta készül idehaza. A szakember úgy véli, a honosítás helyes út lehet a magyar pingpongban.
Asztalitenisz: a négy szövetségi kapitány értékelt az ostravai ifjúsági és serdülő Európa-bajnokság után
Az asztaliteniszezők négy utánpótlás szövetségi kapitánya, Vígh Zsolt, Fekete Soma, Vitsek Iván és Lindner Ádám értékelt oldalunknak az ostravai serdülő és ifjúsági Európa-bajnokság után. Vegyes érzésekkel, hiszen érem nélkül tért haza a csapata, így pozitív és negatív tapasztalatokkal egyaránt gazdagodtak.
Harasztovich Fanninak és András Csabának a legjobb nyolc között parancsoltak megálljt az Ostravában zajló korosztályos Eb-n
Véget ért a magyarok számára a csehországi kontinensviadal, miután az ifjúságiak közül Harasztovich Fanni párosban, András Csaba pedig egyéniben jutott el a torna negyeddöntőjéig, ahol azonban elfogyott a lendületük. További öt kategóriában a legjobb 16 mezőnye jelentette számunkra a végállomást.
Vegyes érzésekkel összegeztek a szövetségi kapitányok az ostravai korosztályos Európa-bajnokság csapatversenyei után
A serdülő és ifjúsági asztaliteniszezők ostravai Európa-bajnokságán véget ért a csapatverseny. A megméretés után beszélgettünk a négy szakág szövetségi kapitányával arról, hogyan látták tanítványaik teljesítményét.
Asztalitenisz: a serdülő lányok kikaptak, csak a serdülő fiúk jutottak be a magyar csapatok közül a negyeddöntőbe a korosztályos Eb-n
Felemás napot tudhatnak maguk mögött a magyar asztaliteniszezők az ostravai korosztályos Európa-bajnokságon, ugyanis serdülő fiúcsapatunk után kedden a serdülő leány valamint az ifjúsági fiú és leány csapatunk is továbbjutott csoportjából és bekerült a legjobb 16 közé, de a folytatásban már csak a serdülő fiúk tudtak mérkőzést nyerni.
Asztalitenisz: kezdődik a serdülő és ifjúsági Európa-bajnokság Ostravában
Vajon milyen esélyekkel vág neki a serdülő és ifjúsági válogatott az ostravai Európa-bajnokságnak? Vígh Zsolttal, Fekete Somával, Vitsek Ivánnal és Lindner Ádámmal, azaz a szakágak szövetségi kapitányaival beszélgettünk várakozásaikról.
Asztalitenisz: okozhatnak kellemes meglepetést az ifi fiúk az ostravai Európa-bajnokságon
Július 7-én kezdődik az ifjúsági asztaliteniszezők ostravai Európa-bajnoksága. A fiúválogatott remek esélyekkel vághat neki a viadalnak, hiszen az összes idei nemzetközi bajnokságról legalább egy éremmel térhettek haza.
Asztalitenisz: Tölgyes Dorottyának jó esélye van az éremszerzésre az ostravai Európa-bajnokságon
A Nyírbátori ASE szakosztályvezetőjével, Csekő Sándorral, valamint a serdülő leányok szövetségi kapitányával, Lindner Ádámmal beszélgettünk arról, mire lehet képes a 15 éves Tölgyes Dorottya a júliusi, ostravai korosztályos Európa-bajnokságon.
Asztalitenisz: az ifjúsági fiúk három éremmel térhettek haza Wladyslawowóból
A fiú ifjúsági asztalitenisz-válogatott kiemelkedően teljesített a nemzetközi szövetség utánpótlás-körversenyének legrangosabb állomásán, a wladyslawowói nemzetközi bajnokságon: egyesben András Csaba ezüstérmet szerzett, párosban harmadik lett Both Olivérrel az oldalán, és a srácok – Juhász Patrikkal kiegészülve – csapatban is a dobogó harmadik fokára állhattak.