UtánpótlásSport
2026. július 5.
  • instagram
U18-as fiú vízilabda-világbajnokság, Portugália
Keresés:

Sportágak

Atlétika

Egy centi híján fél métert javított egyéni csúcsán kalapácsvetésben a 19 éves Halász Bence, aki így elérte a felnőtt-világbajnoki szintet. A Dobó SE 2016-ban az év legjobb utánpótlás-sportolójának választott atlétája elképzelhetőnek tartja, hogy ifjú kora ellenére döntőbe jut Londonban.

Micsoda ötös!

Tudatos munka, s persze az ügyes és sokra hivatott atléták érdeme, hogy az ARAK Utánpótlás Akadémia ifjúsági lányai szinte minden számban győztek a nemrég rendezett ügyességi és gátfutó-csapatbajnokságon – mondja Tölgyesi Előd, a székesfehérvári műhely szakosztályvezetője.

Kirani James még nem Bolt

Kirani James minden idők harmadik legfiatalabb világbajnoka lett a férfi atléták között, amikor 2011-ben, két nappal a 19. születésnapja előtt megnyerte a 400 méteres síkfutás döntőjét a tegui világbajnokságon. Bár a tinédzser egy évvel később az olimpiát is megnyerte, vb-sikerét idézzük fel vasárnapi retrórovatunkban.

Világversenyek bővületében

Bántja még a 20 éves Gyurátz Rékát, hogy nem sikerült eljutnia a riói olimpiára. A Dobó SE kalapácsvetője ugyanakkor – ha a kemény alapozástól még megfáradtan is – már a nyári kihívásokra készül: U23-as Európa-bajnokság, továbbá akár felnőtt-világbajnokság és Universiade is szerepelhet a programban.

Titkos éremremények

Nemcsak Jamaicában, hanem idehaza is száguldoznak elképesztő sebességgel fiatal atléták: a korábban többször is az adott korosztály nem hivatalos világ legjobb idejét megfutó 15 éves, a Mol Új Európa Alapítvány által támogatott Illovszky Dominik jelenleg gőzerővel, mégis csendesen készül a nyári győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra.

Karibi szélvész

Brianna Lyston hatalmas fölénnyel nyerte a jamaicai középiskolai atlétikai bajnokságot a 13 éven aluli lányok mezőnyében. A rövidtávfutás nagy reménysége a 100 és 200 méteren is fantasztikus rekordot döntött, ezért már most a karibiak csodasprinteréhez, Usain Bolthoz hasonlítják.