Ebben a rovatunkban hétről hétre olyan szülő-gyerek párosokat mutatunk be, amelyeknek tagjait a családi kapcsolaton kívül az is összeköti, hogy mindketten sportolók, s nem is akármilyenek. Egyelőre persze az apukák-anyukák a híresebbek, de ki tudja, mit hoz a jövő… A kiválasztott kettősöket arra kértük, hogy ezúttal ne magukról, hanem egymásról beszéljenek. E heti főszereplőink: Kismóni János világbajnoki ezüstérmes birkózó, a Dorogi NC vezetőedzője, valamint az egy hónap múlva 18. születésnapját ünneplő fia, Kismóni Botond, aki kadet Európa-bajnoki bronzérmet nyert a sportágban.
Birkózás
EYOF-örökség az új terem
Többször foglalkoztunk már a Győrött júliusban megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) utózöngéivel, például azzal, hogy hány győri fiatal kopogtatott azóta, bebocsátásra várva, a különböző sportágak ajtaján. A birkózás nem szerepelt az EYOF programjában, most mégis köze lett hozzá: új edzőtermet kapott a nagy eseményre elkészült létesítményekben.
Ázsia a kadetvilág trónján
A szabadfogás második döntőnapján taroltak az amerikaiak: mindhárom döntőjüket megnyerték az athéni kadet-világbajnokságon, míg egy-egy arany az irániaké és az oroszoké lett. Ázsia volt a legsikeresebb kontinens (14 aranyéremmel), megelőzve Európát (11) és az amerikai földrészt (5). A magyar csapat összességében kitűnően teljesített: a kilencedik legtöbb érmet nyerte az Ano Lioszia Olimpiai Csarnokban.
Nekünk már véget ért a kadet-vb
Elfogytak a magyar szabadfogású versenyzők. Vasárnap, a fogásnem és a kadet-világbajnokság utolsó napján már nélkülünk zajlanak a küzdelmek. Egyedül Budai-Kovács Marcell tud jelentős részsikert felmutatni: török ellenfelet győzött le, és az ő 12. helye a legértékesebb helyezésünk. Az első döntőnapon két orosz, egy-egy amerikai, azeri és japán aranyérem született.
Újabb két bronzérem
Bognár Erika, majd Nagy Bernadett is megnyerte a bronzmérkőzését az athéni kadet-világbajnokságon a női viadal második napján. A csapat a három bronzzal és Szekér Szimonetta nyolcadik helyével 27 pontot gyűjtött, és azzal az előkelő hetedik helyet szerezte meg a pontversenyben. A tíz világbajnoki címből hetet szereztek meg a japánok, kettőt az indiaiak (!), és az azeriek révén egy Európába is került. A szabadfogás első napján egyedül az 58 kg-os Kiss Károly jutott legalább a vigaszágra.
Anna aranyértékű bronza
Az emblematikus színhelyt, az athéni Ano Lioszia Olimpiai Birkózócsarnokot csütörtökön az ifjú hölgyek vették birtokba, a kadet-világbajnokságnak mind a tíz női súlycsoportja szőnyegen volt. A magyarok közül Szél Anna bronzérmes lett, a másik Európa-bajnokunk, Bognár Erika pedig pénteken vív bronzmérkőzést. A tíz döntőbe kilenc japán versenyző jutott.
Takács István ezüst-, Szőke Alex bronzérmes
Az athéni kadet-világbajnokság kötöttfogású versenyének zárónapján Takács István ezüst-, Szőke Alex pedig bronzérmet tett Vátzi Bálint előző napi ezüstje mellé. A tíz aranyérmen hét ország osztozott, az ukránok hármat, az irániak kettőt nyertek. Megkezdődött a női szakág versenye; Szél Anna vigaszágon indulhat a bronzérem felé. Tudósítónk a vesztett mérkőzése miatt a szabályokat kárhoztatja.
Vátzi ezüstérmes, Takács a döntőben
Drámai módon szenvedett vereséget Vátzi Bálint a kötöttfogás 100 kg-os döntőjében az athéni kadet-világbajnokságon, de Takács István szerdán pótolhatja az elveszett aranyat, miután a 76 kg-ban a fináléba jutott. A világbajnok Szőke Alex harcban van a 85 kg bronzérméért. A fogásnem első öt világbajnoki címe három földrész öt országába jutott.
Vb-döntőben az Eb-győztes Vátzi Bálint
Az új lebonyolítási rendnek megfelelően félnapos programmal kezdődött meg Athénban a birkózók kadet-világbajnoksága. Viszont egészen a döntőig menetelt a 100 kg szarajevói Európa-bajnoka, Vátzi Bálint, és kedden délután az amerikai Cohlton Schultz ellen küzd meg az aranyéremért. Kecskeméti Dávid a vigaszágon folytathatja. Az első öt döntőbe öt ázsiai, négy európai és egy amerikai birkózó jutott.
A nagyvilág mérlegén
A kötöttfogás küzdelmeivel kezdődik meg hétfőn reggel Athénban a kadet-világbajnokság. Az új lebonyolítási rendnek megfelelően minden súlycsoport versenye két napig tart, két, reggeli mérlegeléssel. A korosztály júliusi szarajevói Európa-bajnokságán kiemelkedő teljesítményt nyújtott magyar fiatalok most még nagyobb kihívás előtt állnak, hiszen két, igen erős kontinens legjobbjai csatlakoznak az európai élmezőnyhöz.