Megkezdődött a női birkózás versenye a tamperei junior-világbajnokságon. A négy súlycsoport aranyérméből kettő jutott a japánoknak, kettő az oroszoknak. Nagy meglepetésre a szudáni-norvég csoda, Grace Bullén ezúttal „csak” bronzérmes lett. A pénteken rajtoló két magyar leány sorsolását gyengébb idegzetűek inkább meg se nézzék!
Birkózás
Amerikai három
A szabadfogásúak már be is fejezték a versenyüket a tamperei junior-világbajnokságon: az Egyesült Államok nyerte a pontversenyt, az oroszok és az irániak előtt. A fogásnem megmutatta az igazi arcát. Az egyetlen magyar szereplő, Tóth Bendegúz előtt le a kalappal, de nyilván ő is látja, hogy a legnagyobbak szabadfogása – majdhogynem másik sportág.
Szarajevói kadetkáprázat
Négy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zártak a magyar fiatalok a szarajevói kadet Európa-bajnokságon. A fogásnem-pontversenyben a leányok a negyedik, a kötöttfogásúk a harmadik helyet szerezték meg, ami a legszorosabban vett európai élmezőny eleje. Most a juniorvébé következik Tamperében, ahol a rajt napjának nem lesz magyar szereplője.
Alex a harmadik bajnokunk
Magyar arannyal értek véget a kötöttfogás első programcsoportjának a küzdelmei a szarajevói kadet Európa-bajnokságon. A korosztály tavalyi világbajnoka, Szőke Alex egészen fölényes győzelmet aratott a 85 kg-ban. Vasárnap kora délután Bak Gergely és Vátzi Bálint is aranyéremért lép szőnyegre a Zetra-sportcsarnokban.
Erika is Európa-bajnok
Sikertörténetet írt női birkózásunk a szarajevói kadet Európa-bajnokságon. Szél Anna előző napi győzelme után a kecskeméti Bognár Erika szerzett aranyérmet a 60 kg-ban, míg Szekér Szimonetta és Nagy Bernadett bronzot nyert. Csapatunk a pontversenyt a nagyon előkelő negyedik helyen zárta. Párhuzamosan a kötöttfogás első csoportja is munkához látott, mi több, Szőke Alex a szombati döntőbe küzdötte magát.
Szél Anna megnyerte
Az orosházi Szél Anna azzal az eltökélt szándékkal utazott el a szarajevói kadet Európa-bajnokságra, hogy a tavaly szerzett ezüstjét aranyra cseréli. És meg is tette. Látványos, gyors, kreatív birkózása a kontinensbajnoki mezőny egyik kiemelkedő egyéniségévé emelte. Remélhetőleg jó példával szolgál Bognár Erikának is, aki ugyancsak döntőbe jutott.
Szél Anna döntőbe jutott
Magyar leány birkózhat az aranyéremért, ez az eddigi legjobb hírünk a szarajevói kadet Európa-bajnokságról. A szabadfogás már befejezte (volt egy ötödik helyünk), de amikor a fogásnem küzdelmei még tartottak, elkezdte a női szakág is. Merthogy a kontinensbajnokság az új versenylebonyolítási elképzelés kísérleti laboratóriuma lett…
Ismét versenyre készen
Makacsul visszatérő sérülés, hosszú kihagyás után Galambos Ramóna (21) a hét végén rajthoz állt a lengyel nyílt bajnokságon. A cél „csak” annyi volt, hogy versenyszituációban mérje fel a könyöke teherbírását. Az eredmény olyannyira kedvező, hogy augusztus végén már elindulhat a párizsi felnőtt-világbajnokságon.
Munka, munka, munka
Lévai Zoltán, a junior kötöttfogású birkózóválogatott szakvezetője szerint a korosztályos Európa-bajnokság legfőbb tanulsága, hogy többet és keményebben kell edzeni. Meggyőződése, hogy Érsek Róbertet kontinensbajnoki címtől fosztotta meg a sérülése.
Bronz, születésnapra
A dortmundi junior Európa-bajnokságon az első magyar érmet Vida Csaba, a Csepeli BC versenyzője szerezte, a szabadfogás 66 kg-os súlycsoportjában. Emlékezetes mérkőzést vívott akcióözönnel (20-9) az izraeli Gelman ellen, majd a bronzmérkőzésen „szétorsózta” a moldovai Grahmezt. Érmesünkkel Deák Horváth Péter készített interjút a szövetség honlapján.