A női birkózó-válogatott tagjai közül az ifjúsági olimpiai ezüstérmes, kadét Európa-bajnok Szél Anna szerepelt a legjobban a Bulgáriában rendezett Dan Kolov-Nikola Petrov-emlékversenyen: az 57 kilósok között bronzérmet nyert; a 20 éves orosházi fiatal a KIMBA honlapján adott interjút.
Birkózás
Birkózás: remekeltek a magyar fiatalok a bulgáriai felnőtt nemzetközi versenyen
A magyar utánpótláskorú birkózók négy érmet, köztük egy ezüstöt és három bronzot szereztek a bulgáriai Veliko Tarnovóban rendezett felnőtt nemzetközi versenyen.
Birkózás: Lévai Tamás ezüstérmes a bulgáriai felnőtt nemzetközi versenyen
A 22 éves Lévai Tamás három győztes meccs után alulmaradt a döntőben, így ezüstérmet szerzett a kötöttfogású birkózók 82 kilós mezőnyében a bulgáriai felnőtt nemzetközi versenyen.
Birkózás: klasszisok érkeztek a kötöttfogású utánpótlás-válogatottakkal
Hétfőtől csütörtökig a francia, a német, az osztrák és a svájci kötöttfogású utánpótlás-válogatott összesen harminc tagja Budapesten készül; a fiatalok hétfőn és kedden a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián edzettek.
Birkózás: Nyikos Veronika a kadét- és a juniorkorosztályban is bizonyítana idén
Nyikos Veronika magabiztosan győzött az év első válogatóversenyén az U17-esek között a 73 kilósok mezőnyében, ugyanakkor a Dunaújvárosi KSE-KIMBA 16 éves birkózója idén már az U20-as korosztályban is bizonyítana.
Birkózás: „Nem sokat gondolkodtam, hogy elvállaljam-e a feladatot” – Lőrincz Tamás a KIMBA új szakmai igazgatója
Az olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnok Lőrincz Tamás személyében új szakmai igazgató irányítja a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiát. A tokiói aranyérmes alig várja a közös munkát a fiatalokkal.
Birkózás: Elekes Enikő az idén már a juniorok között bizonyíthat
Nem indult zökkenőmentesen az év a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) kadét világ- és Európa-bajnok sportolójának, Elekes Enikőnek, hiszen betegséggel bajlódott. Immár jól érzi magát, s csak előre tekint: az idén már az eggyel idősebbek mezőnyében, a juniorok között bizonyíthat, súlycsoportot viszont nem vált, továbbra is 65 kilóban birkózik.
Birkózás: Szőke Alexet megműtötték, kérdéses a szereplése a budapesti felnőtt Eb-n
Nemrégiben műteni kellett a 21 éves kötöttfogású birkózó, Szőke Alex (97 kg) vállát, emiatt egyelőre bizonytalan, hogy a felnőttvilágbajnoki ezüstérmes, olimpiai ötödik helyezett sportoló szőnyegre léphet-e a március végén, Budapesten kezdődő felnőtt Európa-bajnokságon.
Birkózás: Németországból érkező fiatalokkal közösen edzőtáboroztak a KIMBA versenyzői Csepelen
Múlt hét péntektől vasárnapig edzőtábort tartott a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) a csepeli bázisán, amelyen összesen 80 sportoló vett részt – főként az alapprogramban érdekelt fiatalok, de Németországból is érkeztek birkózók.
Birkózás: „Nem a pillanatnyi eredményesség a legfontosabb” – Szabó Martin
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) teljes akadémiai programjában szereplő kötöttfogású sportolók is megkezdték a munkát az új évben. A fiúk edzője, Szabó Martin nyilatkozott a csepeliek honlapján a 2022-es tervekről.