Tóth Bendegúz, az ESMTK 22 éves birkózója szabadtéri edzés közben lett rosszul. Társai a helyszínen elkezdték szakszerűen újraéleszteni, ezt folytatták a kiérkező mentőegységek, majd a Honvédkórházba szállították, ahol hiába küzdöttek összesen mintegy másfél órán át az életéért, már nem tudták megmenteni.
Birkózás
Birkózás: Nagy Bernadett kocsit tolva-húzva készült a karanténidőszakban
Kocsit tolt, s húzott a lejtőn − így készült a junior Európa-bajnok birkózó, a 76 kilogrammos Nagy Bernadett a karanténidőszakban. A fiatal arról is mesélt, hogy akár jól is jöhet neki a tokiói olimpia egyéves elhalasztása.
Küzdősportok: óvatosak a zalaegerszegi klubok
A járványügyi szigor enyhülésével lassan újraindul a sportélet Zala megyében is, ám vannak olyan sportágak, amelyekben a sok kontakt miatt indokolt a különös óvatosság.
Birkózás: rögtön elkezdtek edzeni az ESMTK-ban, amint lehetett
Április közepén arról beszélt Losonczi Ottó szakosztályelnök, hogy nagyon csalódott lenne, ha öt százaléknál nagyobb lenne a lemorzsolódás mértéke az ESMTK birkózóklubjában − az újraindulás után megkérdeztük, miként alakult a helyzet.
Birkózás: a junior Eb-ezüstérmes Losonczi Dávid U23-as válogatott lenne
A junior Európa-bajnoki ezüstérmes kötöttfogású birkózóval, a 19 éves Losonczi Dáviddal (87 kg) beszélgettünk a válogatottság elvesztéséről, és arról, hogy az U23-as nemzeti mezről még nem tett le, sőt!
Visszatekintünk 1952-be: Polyák Imre 20 évesen nyert olimpiai ezüstérmet
Noha az idén nyárra tervezett tokiói olimpiát egy évvel elhalasztották a koronavírus-járvány miatt, úgy gondoltuk, segédkezünk abban, hogy addig is fenntartsuk az ötkarikás játékok páratlan hangulatát. Ennek okán indítottuk el sorozatunkat: felidézzük az olimpiák összes pillanatát, amelyben olyan hazai versenyző állhatott dobogóra, aki utánpótláskorúként érte ezt el. A következő vendégünk a legendás birkózó, Polyák Imre, aki az első ötkarikás ezüstérmét 20 évesen és 102 naposan szerezte az 1952-es, helsinki játékokon.
Birkózás: Bacsa Péter a kontinensviadalok megrendezésére lát még némi esélyt
A Magyar Birkózó Szövetség alelnökével, Bacsa Péterrel beszélgettünk a sportélet újraindításáról, valamint a világversenyek várható sorsáról − a világbajnokságokat feltehetően nem tartják meg, a kontinensviadalokra viszont lát még némi esélyt.
Birkózás: a csarnok új lesz, de a gondok a régiek maradnak Püspökladányban
Az elsősorban utánpótlás-neveléssel foglalkozó püspökladányi birkózószakosztály hamarosan saját csarnokot kaphat, ám az ígéretes fiataloknak a környéken továbbra sincs lehetőségük a folytatásra.
Dvorák László: ha most odateszik magukat a birkózók, azzal nagyon sokat nyerhetnek
„Senkinek, de legfőképpen az utánpótláskorúaknak nem rövidtávban kell gondolkozniuk. Az idő ugyanis nekik dolgozik, ha most odateszik magukat, azzal nagyon sokat nyerhetnek. Mentális tréningnek kell felfogni a mostanit, fejben kell erősnek lenniük, a jövőjük kell, hogy motiválja őket” − mondja a honlapunknak adott interjúban a felnőtt szabadfogású birkózóválogatott szövetségi kapitánya, Dvorák László.
Birkózás: Szél Anna szerint sokkal szigorúbb intézkedésekre van szükség
„Az elsődleges célom most az, hogy amikor megszűnik a karanténidőszak, akkor a strandon ne nézzenek hájpacninak. A viccet félretéve: rajtra kész állapotban szeretnék lenni – ha menni kell, megyek. Bármelyik erőpróbáról legyen szó, a motivációm ugyanaz lesz, mint mindig: győzni akarok!” – mondja a kétszeres kadét Európa-bajnok birkózó, Szél Anna.