Nagy Lajos mesteredző több, mint három évtizede dolgozik a birkózásban. Ma Ritter Árpád nőibirkózó-kapitány jobb keze. A beszélgetésünk során szóba került a női birkózás eredményessége és a szabadfogású fiúk eredménytelensége is, és nem véletlenül, hiszen a mester mind a kettőhöz ért: maga is szabadfogású versenyző volt..
Birkózás
Első állomás Győr felé
Kaposváron rendezték meg a serdülőbirkózók első válogatóversenyét. A korosztályra idén még inkább kell figyelni, hiszen Győrben bizonyíthat a nyári Európa-bajnokságon. Mivel a szövetség február végéig sem találta meg a megfelelő szakembereket a fogásnemek élére, a sikeres szakosztályok edzőit kérdeztük a látottakról.
Két kadétbronz
Taroltak a világelső japán birkózólányok a svédországi Klippan-kupa kadétversenyén, a soraikban a korosztály három tavalyi világbajnokával. Szenttamási Róza (49 kg) és Szél Anna (57 kg) bronzérmet nyert, mindketten japán ellenféltől szenvedtek vereséget.
Az első juniorpróba
Majdnem mindegyik súlycsoportban érvényesült a papírforma a junior birkózók szabadfogású minősítőversenyén, amelyet a kaposvári RG-sportcsarnokban rendeztek meg. Az 57 és a 61 kg-ban nagy csaták várhatók a továbbiakban. Bánkuti Zsolt szövetségi kapitány a világverseny-reményekről beszélt honlapunknak. És arról, hogy miben kell leginkább fejlődniük a fiúknak.
Új kadétgeneráció
„Az elmúlt évek azt bizonyították, hogy ha lenti birkózásra kerül sor, könnyedén csinálnak rajtunk pontokat. Ennek mindenféleképpen változnia kell. Ez nem azt jelenti, hogy állóharcban tökéletesek vagyunk, ott is van hová fejlődni” – mondja Kliment László, a kötöttfogású kadétválogatott vezetőedzője az első minősítési verseny után.
Túl az első lépésen
„Nagyon sok tehetség van köztük. Mindenféleképpen jó szereplést várok nyáron. Erre minden esély megvan, hiszen az utolsóévesek között jónéhányan kiemelkednek a mezőnyből” - vélekedik az idei világversenyekhez párosított várakozásokról Tóth Gábor, a kadét szabadfogású fiúk szövetségi kapitánya. Írásunkból az is kiderül, mi változott meg a birkózás válogatási rendszerében.
A cél változatlan
Szőke Alex 2018-tól már eggyel magasabb korosztályban, a junior birkózók között küzdhet meg a hazai és − ha minden jól alakul − a nemzetközi kötöttfogású mezőnnyel. A kadétévei több, mint remeknek mondhatók: világ- és Európa-bajnok lett.
Négy a birkózók igazsága
Novemberi teljesítménye elismeréseként a Pénzügyőr SE birkózószakosztálya érdemelte ki a Decathlon, a MOB és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye elismerést, és a félmillió forintos díjat. A közönségdíjat és a vele járó százezer forintos vásárlási utalványt a Törekvés SE vívószakosztálya nyerte.
Kadétkirályság
A különböző korosztályos válogatottak a világversenyeken elért eredményük összevetésében kimondatlanul is versengenek. Nem igazi vetélkedésről van szó, annál is inkább, mert a legkiválóbb fiatal birkózóink gyakran két korosztály nagy eseményein is szőnyegre lépnek. Mi mégis eredményt hirdetünk: 2017-ben a magyar birkózás legsikeresebb korosztálya a kadéteké volt.
Bálint dupla váltása
Vátzi Bálint kadét Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, az év utánpótlás kötöttfogású birkózója volt idén. Januártól már a juniorok között bizonyíthat. De nem csak ez a változik a pályafutásában: az új esztendőre ugyanis visszatér a régi egyeületébe, a Dorogi Nehézatlétikai Clubba.